Kocsis Máté lett a kéziszövetség elnöke

2015.04.17. 14:41

Kocsis Mátét, a Fidesz kommunikációs igazgatóját, Józsefváros polgármesterét választották meg a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökének, írja az MTI.

A pénteki küldöttgyűlésen Kocsisnak két tartózkodás mellett szavaztak bizalmat. A korábbi 206-szoros válogatott átlövő, Farkas Ágnes - a Vas Megyei Szövetség elnöke - nem került fel a jelöltlistára.

Vetési Iván, aki 2011 júniusa óta irányította a szövetséget, családi okokra hivatkozva március 5-én jelentette be, hogy nem száll harcba ismét a posztért, és Kocsis Mátét ajánlotta új elnöknek.

A jogász végzettségű Kocsis Máté a Ferencváros alelnöke, és az FTC női kézilabda-szakosztályának elnökségi tagja. Székfoglalójában jelezte, hogy a leköszönő elnökség jó munkát végzett, de még van mit tenni a megyéknél, a ligáknál, a válogatottaknál, az utánpótlás, valamint a nemzetközi kapcsolatok és a marketing erejének növelése terén.

"Nagyszerű jövő előtt áll a kézilabda, és az ország egyik legnépszerűbb sportjának szolgálói lehetünk" - tette hozzá a 34 éves Kocsis.

Az új elnök a világversenyeken éremeséllyel induló válogatottakat, a meglévőnél szélesebb utánpótlásbázist, infrastrukturális fejlesztéseket és a sportág eddiginél hatékonyabb népszerűsítését szeretné elérni az elnökséggel. Csarnokokat kívánnak építeni, illetve a meglévőket felújítani, hogy még több gyereknek legyen kedve és lehetősége ezt a sportágat választani. Az elnöki program része az az elképzelés is, hogy létrehoznak egy központi adatbázist, amelyben minden játékos szerepel.

A Kocsis által javasolt alelnököket, Pálinger Katalint és Marosi Lászlót, két korábbi kiváló játékost egyhangúlag választották meg. A további elnökségi tagok is az új elnök jelöltjei voltak, nevezetesen Radulovics Bojana, Oláh Sándor, Bardóczy Gábor, Tállay András, Győrfi János, valamint Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója. A tiszteletbeli elnök Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora lett.

Az elnökségben a női válogatottakért és a női utánpótlásért Pálinger és Radulovics olimpiai és világbajnoki ezüstérmesek felelnek a jövőben. A férfi válogatottak és a férfi utánpótlás ügye Marosi területe lesz. Oláh az amatőrök ügyének összefogásáért, Bardóczy a TAO-pénzekért, Győrfi a sporttudományért és az innovációért, Tállay a sportegészségügyért és a teljesítménymérésekért felel.

A küldöttek egyhangúlag elfogadták a 2014-es szakmai és pénzügyi beszámolókat, valamint a 2015-ös költségvetést. Elhangzott, hogy az MKSZ-nek tavaly több mint 3 milliárd forint bevétele volt, és pozitív szaldóval zárta a pénzügyi évet. Vetési Iván leköszönő elnök hangsúlyozta, a 2011-ben megkezdett munka hatására sikerült megteremteni az anyagi stabilitást, átlátható és hatékony a szövetség munkája, a szakmai munka színvonalas, míg "az eredményesség terén is van mire büszkének lenni". Hozzátette: reméli, hogy a négy éve indult fejlődési szakasz folytatódni fog.

Az eseményen adták át a Török Bódog Életműdíjat, amelyet Laurencz László kapott.