Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Elek: Elképesztően értékes győzelem

2015.11.01. 16:08


Az előző két fordulóban az FTC és a Thüringer HC is simán legyőzte a horvát Podravka Koprivnicát, és döntetlent ért el a francia Fleury Loiret ellen a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

A Ferencváros kezdte magabiztosabban a vasárnapi mérkőzést, két gólnál közelebb csak két alkalommal engedte ellenfelét az első játékrészben, amelynek végén sikerült ötgólos előnyt kiharcolnia.

A második félidő elején - ekkor Zácsik húzta meg a csapatot - a vendég együttes már hat góllal is vezetett, ám a házigazda német csapat a játékrész közepére újra feljött egy találatra. A végjátékot a Ferencváros bírta jobban, Szikora védései igen fontosak voltak, és végül három góllal nyert.

Elek Gyula, a Ferencváros vezetőedzője azt mondta a Sport1-nek, hogy elképesztő értékes győzelmet értek el, és egy hullámvölgyet leszámítva jól teljesítettek.

A két csapat jövő szombaton a Syma Csarnokban is megmérkőzik. Mivel a kvartettből az első három helyezett jut a középdöntőbe, ahova magukkal viszik az egymás ellen elért eredményeket, ezért az a találkozó is nagy jelentőséggel bír.

    3. forduló, B csoport:

  • Thüringer HC (német) - FTC-Rail Cargo Hungaria 27-30 (13-18)
  •     Később: Podravka Koprivnica (horvát)-Fleury Loiret (francia) 17.30


    C csoport:

  •     Vardar Szkopje (macedón)-Midtjylland (dán) 33-24 (16-8)
  •     Hypo NÖ (osztrák)-Győri Audi ETO KC 21-29 (6-15)
  • Az állás: 1. Vardar Szkopje 4 pont (93-76), 2. Midtjylland 4 (83-75), 3. Győri Audi ETO KC 4 (77-69), 4. Hypo NÖ 0