Dujsebajev kiosztotta Császárt

2016.01.11. 10:15

A magyar férfi kézilabda-válogatott vasárnap este a szerbekkel lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a vasárnap kezdődő Európa-bajnokság előtt, ahonnan két hely szerezhető az áprilisi olimpiai selejtezőre.

A 25-25-ös döntetlen úgy alakult ki, hogy a második félidőben három hetest is hibázott a magyar csapat, az utolsót hat másodperccel a vége előtt.

Ami megállapítható eddig, azt összegyűjtöttük.

  • Talant Dujsebajev szövetségi kapitány vérmérséklete semmit sem változik ahhoz képest, amikor klubcsapat vezet.
  • Ha nem tetszett neki valami, azonnal szóvá tette, Császár Gábort elég hangosan utasította, ha nem azt látta viszont a pályán, amit szeretett volna, és nem értette meg az irányító, hogy mit kér tőle
  • Bátran forgatja a csapatot, abszolút komolyan gondolja, hogy azonos képességű játékosai vannak, nem érezteti, hogy van egy kezdősora
  • Bodó és az Iránból honosított Dzsamali megoldást jelenthet a balátlövő posztján. Előbbi négy, utóbbi három gólt lőtt.
  • A kihagyott Ilyés Ferenc védekezésben elférne, mert különösen magyar emberelőnynél rendszeresen megtalálták a rést a hátrányban lévő szerbek.
  • Olyan figurákat alkalmazott néhányszor a csapat, amit korábban nem láttunk, volt egy középkezdés utáni lerohanás, amit Bodóra játszottak ki, aki nagy sebességgel rontott rá az ellenfél falára, és bombázott a kapuba.
  • A sebességre szeretné építeni a csapatot
  • A zárt hatos fal alaptétel volt a hazai kézilabdában, ezt tudta a legjobban a csapat a védekezésben, a kapitány bátran hozzányúlt a nyitottabb formációhoz