A Fradi nagyot játszott a BL-ben, legyőzte a világbajnokokkal felálló Larvikot

2016.01.16. 17:56

A Ferencváros nagyszerű játékkal legyőzte a világbajnokokkal felálló norvég Larvikot a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének második fordulójában a budapesti Syma csarnokban, ezzel komoly lépést tett előre, hogy az első vagy a második helyen jusson tovább a negyeddöntőbe, írja az MTI.

Kemény védekezéssel nyitott mindkét csapat, az első gólra négy percet kellett várni. A Syma csarnokban - ideiglenes otthonában - a Ferencváros előbb nyugodott meg, a 14. percben, 9-5-nél kénytelen volt időt kérni a Larvik. Ettől feljavult a vendégek teljesítménye, sorozatban háromszor betaláltak, ezért Elek Gábor vezetőedzőnek kellett rendezni a sorokat. Ez sikerült, Szucsánszki góljaival lendületet adott, a szünetig pedig tovább tartott a szinte hibátlan hazai játék.

A 27. percben a játékvezetők megállították a mérkőzést, mert egyikőjüket inzultus érte. A hangosbemondó rendre intette a nézőket, és jelezte: hasonló eset akár a meccs lefújásával is járhat.

A második félidő elején Szikora ismét parádézott a kapuban, megbénította az ellenfelet, és a 36. percben már 22-14 volt az állás. Később büntetőt is hárított, ekkor - ünneplés közben - kisebb ujjsérülést szenvedett. A folytatásban keményebben játszottak a norvégok, ám a remek védekezésnek köszönhetően nem tudtak felzárkózni, a megnyugtató különbség végig fennmaradt, és a hajrában ismét sziporkázott a magyar bajnok.

A BL február elején folytatódik, a jelenleg csoportmásodik FTC 5-én Romániában, a Nagybánya (Baia Mare) otthonában lép pályára.

Női BL, középdöntő, 2. forduló


    1. csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Larvik (norvég) 30-27 (19-14)
Thüringer HC (német) - Baia Mare (román) 23-25 (12-10)
A középdöntő február végén zárul, a két hatos csoport legjobb négy helyezettje keresztbejátszik az áprilisi negyeddöntőben, a párharcok győztesei jutnak a május 7-8-i budapesti Final Fourba.