Eufrozina, Kende
8 °C
22 °C

Erőtlen, gyenge játék: átgázoltak rajtunk a dánok

2016.01.20. 21:40 Módosítva: 2016-01-20 22:31:59

A férfi kézilabda-válogatottunk legfeljebb két pontot vihetett magával a kézilabda Európa-bajnokség középdöntőjébe, de ehhez meg kellett volna vernie Dániát. Nem ígérkezett könnyűnek, mivel a magyar csapat még sosem győzött ellenük az Eb-n, és nagy kérdés volt, mit tudunk kezdeni a dán világsztár Mikkel Hansennel.

Rögtön ő lőtte a meccs első gólját, aztán a hibáinkból jöttek az újabb dán gólok. Előbb egy kipattanóra nem figyelt a magyar csapat, majd egy lerohanásból találtak be nekünk, ráadásul közben egy hetest is hibáztunk. Két magyar kapufára egy két dán gól volt a válasz, elég hamar elhúzott 5-1-re az ellenfél, a mieinknek pedig támadásban nagyjából semmi nem jött össze.  

A kilencedik percben jött a meccs második magyar gólja: Nagy Kornél talált be végre átlövésből. Úgy tűnt, hogy sikerül összekapnia magát a csapatnak, de ez csak átmeneti volt: az eladott labdáinkat kegyetlenül kihasználták a dánok, és elhúztak hat gólra. Dujsebajev ekkor kért időt. 

Nagy László kétperces kiállítása alatt már nyolcgólos hátrányban volt a magyar válogatott, negyedóra alatt mindössze négy gólig jutottunk, nem igazán tudtuk mivel meglepni a dánokat, akik meg szinte mindent belőttek. Váltottunk is a kapuban, Bartucz állt be, azonban ez sokat nem változtatott a helyzeten, maradt a stabil hét-nyolcgólos különbség. Mikkel Hansen ellenállhatatlan volt, első hét lövéséből hat bement a magyar kapuba. 

A félidő végén annak örülhettünk, hogy csak nyolccal vezettek a dánok, akik ráadásul nem is adtak bele mindent, félgőzzel is simán tartották a biztos előnyt. 

A második félidőt egész jól indítottuk, két gólt faragtunk a hátrányból: Hornyák a negyedik hetesét lőtte be. A meccs összképe ettől még nem változott: maradt a biztos dán vezetés, nekünk kicsit jobb lett a lövéspontosságunk, de ennyi. Legalább a szélről elkezdtünk gólokat dobni. 

A második félidő közepén nyolc góllal vezettek a dánok, amikor Ancsinnak volt egy jó szériája, két nagy gólt is vágott. Viszont továbbra se tudtuk megközelíteni őket, mert az utolsó tíz percre már megint nyolcgólos hátránnyal fordultunk, Mikkel Hansen megállíthatatlan volt.  A dánok már nem is nagyon koncentráltak a végén, de még így sem tudtunk felzárkózni legalább öt gólra.

A vége nagyon sima 30-22-es vereség lett egy olyan meccsen, ami már az első félidőben eldőlt, egy teljesen szétesett, erőtlen magyar csapat volt a pályán. Ez azt jelenti, hogy a középdöntőbe egyetlen pontot sem viszünk. A németek ellen kezd majd a magyar csapat pénteken Wroclawban, ezen kívül a spanyolokkal és a svédekkel is játszunk még. 

DACSA20160120003
Fotó: Kovács Anikó

Dujsebajev a meccs után azt mondta az M4-nek, hogy az ő elképzeléseit nem tudta megvalósítani a csapat, és több idő kell ahhoz, hogy megértsék a játékosok, mit vár el tőlük. Nagyon fáj neki, hogy ellenállásra se kényszerítettük a dánokat, a csapatnak pedig nagyon sokat kell tanulnia. Arra a kérdésre, amikor a szélsőjátékról kérdezték, eléggé kiakadt, és kisebb dührohamot kapott, majd némi kiabálás után otthagyta a csatorna riporterét. 

Eredmény:

3. forduló:

 D csoport (Gdansk):

Dánia-Magyarország 30-22 (18-10)