János, Pál
20 °C
31 °C

Dujsebajev: Ha japánok lennénk, harakirit követnék el

2016.01.27. 17:44

A magyar kézilabda-válogatott az utolsó meccsén is kikapott az Európa-bajnokságon: a svédek 22-14-re vertek minket, és ezzel eldőlt, hogy biztosan nem lehetünk ott az olimpiai selejtezőn sem. 

A vereség után a szövetségi kapitány Talant Dujsebajev letörten nyilatkozott az M4 riporterének, azt mondta, hogy szégyelli magát a látottak miatt, el se tudja képzelni, hogy ilyen szégyen után, hogy lehet így tovább élni. De itt még nem állt meg: 

Ha most japánok lennénk, harakirit követnénk el. Én lennék az első.

Kitért arra is, hogy a svédek egy fiatal csapattal vertek minket, úgyhogy ennyit arról, hogy fiatalokkal nem lehet mihez kezdeni egy nagy tornán. 

Nyilatkozott Nagy László is, ő annyit mondott, nem sok jót hozott ez a torna, de sok játékosnak ez volt az első nagy világversenye, ezért ez a szereplés benne volt a pakliban. "Sokat kell dolgozni, ilyen vereségeket is elszenvedni, és fejlődni" - mondta.  

Iváncsik Gergő arról beszélt, hogy jó lett volna szebben zárni, de le kell vonni a következtetéseket, és építeni a csapatot, menni tovább: "Annak idején voltunk hasonló helyzetben, amikor lentről kellett kezdeni, hogy vissza tudjunk kapaszkodni az elitbe. Lehetséges, hogy ugyanez vár erre a válogatottra is. Időt kell hagyni ennek a csapatnak, de mindig ez a legnehezebb, mert vagy nincs idő, vagy türelmetlenek az emberek. De dolgozni kell ezzel a csapattal".