Levente, Irén
17 °C
27 °C

Totális szétesés a svédek ellen

2016.01.27. 17:40
Rettenetesen gyenge játékkal fejezte be a lengyelországi kézilabda-Európa-bajnokságot a férfi válogatott, amely a svédek elleni vereség miatt már biztosan nem lesz ott a riói olimpián.

A spanyolok elleni keddi vereség után minimálisra csökkent az esélye annak, hogy ki jut a férfi kézilabda-válogatott az olimpiára, ahhoz viszont, hogy ez megmaradjon, mindenképpen verni kellett az utolsó csoportmeccsen Svédországot.

Csakhogy a keddi rohanás nagyon sokat kivett a magyar csapatból, ez egyből látható volt a játékosokon a kezdésnél. Védekezésben nem volt komoly gond, bár pár kapufa most is segített nekünk, de az első akciógólunk 1,5 perc után jött csak – az addigi kettőből egyet hetesből, a másikat pedig egy kimaradt hetes utáni ismétlésből lőttük.

Szerencsére nagyon a svédeknek sem ment a játék, 20 perc után 6-4-re vezettek csak, pedig a formánk alapján simán behozhatatlan előnyt is szerezhettek volna. Abban, hogy kezelhető különbségen tartottuk a svédeket, vastagon benne volt Mikler Roland, aki úgy védett, mint egy nappal korábban Spanyolország ellen. 7-5-nél például egy perc alatt két ziccert is megfogott, de a magyar gólok csak nem akartak jönni.

A svéd falhoz érve teljesen elfogyott az ötlet, Faluvégi nem tudta helyzetbe hozni a társakat, az átlövőinkre jól léptek ki, a szélsőket és a beállót pedig meg sem próbáltuk megjátszani, az egysíkú, távoli próbálkozásokat pedig könnyedén olvasták le a remekül védekező svéd játékosok. A félidő utolsó két perce az addigi legnagyobb, négygólos különbséggel kezdődött Andreas Nilsson második találatával, de a végére Bodó Richárd faragta 3-ra a svéd előnyt.

A második félidőben semmit sem változott a játék képe, sőt, a svédek elkezdtek fokozatosan ellépni – hiába kaptunk emberelőnyt, abból sem tudtunk betalálni, 10 perc és egy 7-1-es svéd nyitás után pedig már 17-8-ra vezettek. Az utolsó 10 perchez közeledve előbb Nagy László villant egy perc alatt két góllal, majd Iváncsik Gergő is betalált, így 18-11-re feljöttünk, de a lendület nem tartott sokáig. A hajrát 20-13-as hátrányban kezdtük, a végére pedig 22-14-re daráltak be minket a svédek.

A vereséggel Magyarország 0 ponttal, utolsó helyen zárt az Eb középcsoportjában. Az elődöntőbe Norvégia és Németország már bejutott. 

Svédország-Magyarország 22-14 (10-7)

gól: L. Nilsson 5, Östlund 5, Jakobsson 3, Källman 2, Konradsson 2, Petersen 2/2, Ekberg 1, A. Nilsson 1, Stenmalm 1, illetve Bodó 5,  

Hornyák 3/2, Nagy L. 2, Ancsin 1, Gazdag 1, Iváncsik 1, Schuch 1

Eredmények:
    középdöntő, 3. (utolsó) forduló:
    1. csoport (Krakkó):
Norvégia-Franciaország 29-24 (12-11)
    korábban:
Fehéroroszország-Macedónia 30-29 (14-13)
    később:
Lengyelország-Horvátország 20.30

    2. csoport (Wroclaw):
Németország-Dánia 25-23 (12-13)
    korábban:
Svédország-Magyarország 22-14 (10-7)
    később:
Spanyolország-Oroszország 20.30