Hiába hajrázott, fontos meccset bukott a BL-ben a Szeged

2016.02.28. 19:38

A Veszprémnek sikerült szombaton a bravúr a kézilabda Bajnokok Ligájában, és négygólos hátrányból fordítani tudtak a címvédő Flensburg ellen idegenben, a Mol-Pick Szeged viszont legalább ilyen fontos meccset bukott otthon a macedón Vardar Szkopje ellen, amivel nagyon nehéz helyzetbe került a csoportkör utolsó köre és a nyolcaddöntő előtt.

A találkozó előtt a hazai szurkolók egy molinóval emlékeztek arra a három debreceni drukkerre, akik szombaton halálos autóbaleset áldozatai lettek, miközben a Békéscsaba otthonában rendezett bajnokiról utaztak hazafelé.

A kiélezett és szoros első félidőben egyik csapat sem tudott komolyabb előnybe kerülni. A szünetre végül a szegediek térhettek vezetéssel, Jonas Källman a dudaszó pillanatában talált a hálóba. A második félidőt viszont rosszul kezdte a Szeged, hat percig nem talált a kapuba, így a vendégek három góllal el tudtak lépni. A macedónok fokozatosan növelték előnyüket, elsősorban világbajnok spanyol átlövőjük, Jorge Maqueda volt elemében, mindeközben a magyar csapat rengeteg labdát adott el, és ziccerek sorát rontotta el.

Juan Carlos Pastor időkéréssel és kapuscserével próbálta felrázni a szegedi csapatot, de még nehezebb helyzetbe került, amikor Zubai Szabolcsot sérülés miatt le kellett támogatni a pályáról. Később sem sikerült felpörögni igazán, és bár a végére hatról két gólra csökkentették a hátrányukat, komoly veszélyt nem tudtak jelenteni a Vardarra.

Az már eddig is biztos volt, hogy a Szeged ott lesz a nyolcaddöntőben, a vasárnapi vereség miatt viszont a csoport ötödik helyére csúsztak, és mivel az utolsó csoportkörben a Szeged idegenbe utazik a Kielcéhez, az őket most megelőző Vardar pedig otthon fogadja a Montpellier-t, nehéz elképzelni, hogy újra helyet cseréljenek. Ez pedig azt jelenti, hogy ha maradnak az ötödik helyen, a legjobb 16 között a tavalyi Final Four-szereplő THW Kiel ellen kell folytatniuk.

Március első hétvégéjén a másik csoportban a Veszprém a Wisła Płock elleni hazai meccsel fejezi be a csoportot. (Index/MTI)

Eredmény

Mol-Pick Szeged-Vardar Szkopje 29-31

a Szeged gólszerzői: Bombac 7, Ancsin 6, Ilyés, Källman, Robledo, Mindegía 3-3, Prodanovics 2, Petrus, Vranjes 1-1

    További eredmények:

Montpellier (francia)-Kielce (lengyel) 27-32 (16-17)

    csütörtökön játszották: 

Kristianstad (svéd)-Barcelona (spanyol) 24-31 (12-19)

    később:

Rhein-Neckar Löwen (német)-Kolding (dán) 19.30