Natália
-3 °C
7 °C

Visszavonul Hajnal Csaba

2016.03.02. 19:36

Visszavonul Hajnal Csaba, a veszprémi kézilabdázás egyik megteremtője. A klub történetének és sikereinek meghatározó alakja jelezte az elnökségnek visszavonulási szándékát június 30-i hatállyal. Az elnökség a kérést megvitatta és támogatta.

A felek közötti további egyeztetések során az a megállapodás született, hogy a június 30-ig fennmaradó időre az elnökség Hajnal Csabát a klubbal kapcsolatos feladatok ellátása alól mentesíti. Hivatalos búcsúztatását a szezon végére tervezik.

Hajnal Csaba 1977. január 9-én lett a veszprémi férfi kézilabdaklub ügyvezetője, a csapat akkor a megyei bajnokságban szerepelt VÁÉV SE néven. Ezután minden alacsonyabb osztályú bajnokságot megnyert, és 1981-ben felkerült az élvonalba, ahol első szezonjában ezüstérmes lett az akkor sztárok sokaságával felálló Bp. Honvéd mögött. 

A VÁÉV SE, VÁÉV Építők, VÁÉV Bramac, Bramac, Fotex Veszprém és jelenleg MVM Veszprém néven futó csapat azóta 23-szoros magyar bajnok, 24-szeres Magyar Kupa-győztes, 2002-ben és tavaly Bajnokok Ligája-döntős, négyszeres KEK-döntős - ebből 1992-ben és 2008-ban nyert is.

A 66 esztendős Hajnal Csaba Veszprém város Pro Urbe-díjasa és díszpolgára.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!