Kiszenvedett döntetlennel is megvan a veszprémi eufória

2016.04.30. 19:54

A Veszprém kézilabdacsapata a vártnál nehezebben jutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé. Az idegenben szerzett háromgólos előnyét megőrizve, 30-30-at játszott otthon a macedón Vardar Szkopjéval.

A meccs előtt Nagy László csapatkapitány azt mondta, a Vardar meglepetésre készül, és a Veszprémnek a félidők első tízperceire kell nagyon odafigyelniük. Az első félidőben ez nem jött össze igazán, tompán kezdett a Veszprém, a Vardar a tizedik percre ledolgozta a hátrányát, és összesítésben már vezetett is (2-6).

A macedón csapat leindításokkal nőtt a Veszprém fölé, amelynek a védekezése sem volt igazán a helyén. A félidő utolsó harmadában legalább a támadásokat sikerült felgyorsítani, Nagy és Lékai Máté bravúros góljaival közelebb jöttek a hazaiak, de az első félórát így is kétgólos hátrányban fejezték be (12-14).

A második félidőben a Veszprém jobb rajtot vett, Nagy és Lékai góljai után, Palmarsson egyenlített hatalmas bombájával (15-15). Fontos gólok voltak ezek, de még inkább számított, hogy a kapuban Alilovic az első félidőhöz képest remekül teljesített, egymás után szedte ki a lövéseket, jól megtámasztva a csapatát ezzel.

A Vardar azonban még így is szinte végig egy-két gólos előnyben volt, tőlük Dujsebajev szórta meg magát,  átlövéseivel Alilovic sem nagyon tudott mit kezdeni.

A kis különbség miatt az utolsó öt percben a Veszprém már játszhatott is az idővel, nem volt annyira fontos a góllövés, de Ilics villanásai mindig fontosak voltak. A szerb átlövő félelmetesen nagyot játszott, szinte mindenhonnan betalált, kilenc góllal zárta a meccset. Ő mentette meg a Veszprém veretlenségét is. Bár Sabaté edző azt kérte 29-30-nál, hogy csak húzzák az időt az utolsó támadásnál és a végén dobják ki a labdát, Ilics inkább a kaput választotta.

A megmaradó néhány másodpercet már nem tudta pontos akcióval befejezni a Vardar, így még a meccset sem sikerült megnyerniük. Míg a Veszprém sorozatban harmadszor jut a Final Fourba, a macedónok harmadik negyeddöntőjüket bukták.

Eredmények:
Férfi BL, negyeddöntő, visszavágó:

MVM Veszprém-Vardar Szkopje 30-30 (12-14)

a Veszprém gólszerzői: Ilic 9, Nagy L. 7, Marguc, Lékai 4-4, Palmarsson, Sulic 2-2, Ugalde, Iváncsik 1-1

Továbbjutott: a Veszprém, 59-56-os összesítéssel.