Kiküzdötte a győzelmet a Szeged a Breszt ellen

2016.10.24. 00:31

A Szeged kétgólos győzelmet aratott a vendég Breszt ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában. A Szegednek - melynek a keretéből ezúttal is hiányzott a Kielce elleni mérkőzésen két hete orrtörést szenvedett Szergej Gorbok - a tabellán előtte álló és eddig egy ponttal többet gyűjtött fehérorosz csapat ellen nagyon fontos volt a győzelem, ami kiélezett küzdelemben össze is jött.

Szűk tíz percig csak két-két gól esett, aztán a Szeged jutott vezetéshez, majd a 25. percig 10-6-ra elhúzott. A jelentős hátrány azonban nem szegte kedvét az ellenfélnek, amely a szünetig egyre zárkózott vissza.

A pihenő után szívósan tapadt a hazaiakra a Breszt, csak a félidő második felében nőtt időnként két gólra a különbség a Szeged javára. Többször is volt lehetőség hárommal meglépni, de mindannyiszor pontatlan volt az indítás vagy a támadásbefejezés.

Az utolsó perc 24-22-ről indult, szegedi támadással, majd Juan Carlos Pastor vezetőedző 29.14-nél időt kért. A hazai csapat 29.40-ig támadott, a maradék időre pedig még két breszti kapufa maradt.

A győzelmükkel a negyedik helyre zárkózó hazaiak legeredményesebb játékosa Balogh Zsolt volt, kilenc góllal. (MTI)

Bajnokok Ligája, 5. forduló, B csoport:
   
MOL-Pick Szeged - Meskov Breszt (fehérorosz) 24-22 (11-10)
    További eredmény:
Kielce (lengyel) - Rhein-Neckar Löwen (német) 26-34 (15-16)
    Szombaton játszották:
PPD Zagreb (horvát)-Vardar Szkopje (macedón) 28-27 (12-17)
Kristanstad (svéd)-Celje (szlovén) 29-29 (14-11)
    A csoport állása: 1. Kielce 8 pont (153-136), 2. Vardar Szkopje 8 (148-131), 3. Löwen 7, 4. Szeged 5, 5. Breszt 4, 6. Kristianstad 3 (138-147), 7. Celje 3 (138-151), 8. Zagreb 2

    A csoport:
  
Bjerringbro-Silkeborg (dán)-PSG (francia) 30-36 (16-19)
    szombaton játszották:
Barcelona (spanyol)-Telekom Veszprém 26-23 (16-11)
THW Kiel (német)-Schaffhausen (svájci) 32-29 (19-15)
    szerdán játszották:
Flensburg-Handewitt (német) - Wisla Plock (lengyel) 22-20 (9-10)
    Az állás: 1. Barcelona 10 pont, 2. PSG 8, 3. Kiel 6 (132-128), 4. Veszprém 6 (128-125), 5. Flensburg 5, 6. Bjerringbro 4, 7. Plock 1, 6. Schaffhausen 0