Lukács
7 °C
22 °C

1500 kéziedzőről nem tudták, hogyan képezték őket

2016.12.20. 09:26

Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) főtitkára beszélt kedden a szövetség szerkezeti átalakításáról az M4 Sportreggeli című adásában.

Ahogy az MTI idézte a szakembert, az edzőképzés területén nagy problémát jelentett, hogy a jogszabályi környezet miatt olyan szakemberek is szerezhettek edzői papírt országos akkreditált képzéseken - és ezért működési engedélyt kellett kibocsátania számukra a Magyar Kézilabda Szövetségnek -, akiknek a képzésére és szakmai tudására nem volt rálátásuk.

"Ez az edzők kétharmadát, mintegy 1500 főt érintett. Ilyen a jövőben nem fordulhat elő" - hangsúlyozta a főtitkár.   

A szövetségnek ezután lehetősége nyílik az edzőképzés átalakítására a Testnevelési Egyetemmel és a testnevelőtanár-képzést folytató felsőoktatási intézményekkel együttműködve. (Az egyetemet Mocsai Lajos vezeti, aki mindkét kéziválogatottat vezette.)

Ezt az átalakítást az MKSZ Nemzetközi Edzőképző Központja vezényli majd le, így annak vezetőjére, Marczinka Zoltánra - Novák András szerint - óriási feladat hárul, ezért a továbbiakban ő nem tudja ellátni szakmai igazgatói feladatait is. Ezt a szintén teljes embert kívánó posztot január elsejétől  Zsiga Gyula tölti be, akinek feladata lesz, hogy valamennyi korosztályos válogatottnál fejlessze, menedzselje a szakmai munkát. 

Az új szakmai igazgató szerint eddig nagy probléma volt, hogy nem egyformán nevelték a gyerekeket, ezért szerinte egységes szemléletmódot kell elfogadtatni, a versenyeztetést pedig az életkori sajátosságok figyelembe vételével kell kialakítani.

"Nagyon fontos, hogy pedagógiai érzékük is legyen az edzőknek, ne csak szakmai gyakorlatuk" - mondta ki Zsiga Gyula, aki kiemelte a szülők és a szakosztályok szerepét abban a folyamatban, amely során élsportolóvá válik egy versenyző, megtanulja, hogyan kell élni, viselkedni.  

"A kluboknak partnernek kell lenniük a munkában, mert a válogatottak sikere közös érdek" - tette hozzá Novák András.