Svéd edző a férfi kéziválogatottnál

2017.07.04. 11:08

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) megállapodott a svéd Björn Sätherströmmel, a svéd szakember segíti majd Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány munkáját a férfi válogatottnál.

Az MKSZ keddi közleményéből kiderül, hogy a következő időszakban a Telekom Veszprém másodedzői teendőit is ellátó tréner 14 éve edzősködik, az elmúlt kilenc évben a Bajnokok Ligája-résztvevő IFK Kristianstadnál dolgozott az utánpótlásban és a felnőtt edzői stábban. Emellett tapasztalatot szerzett taktikai elemzőként a svéd válogatottnál, valamint az ifjúsági válogatott másodedzőjeként is.

"Fiatal, ennek ellenére tapasztalt edzővel állapodtunk meg, aki Ljubomir Vranjes szakmai elképzeléseit és a válogatottak melletti munkát jól ismeri, illetve elkötelezett a magyar kézilabda-kultúra felé" - mondta Marosi László, a szövetség alelnöke, hozzátéve, a svéd Vranjes a szakmai stáb összetételét illetően is csapatban gondolkozik, ezért a folyamatos közös munka és közös gondolkodás híve, ebbe az elképzelésbe pedig jól illeszkedik a stáb új tagja.

A 35 éves Sätherström megbízatása a válogatottnál - Vranjeséhez hasonlóan - 2020. augusztus 30-ig szól. (MTI/Index)