11 góllal nyertek Görbiczék a BL-ben

2017.10.07. 21:41

A címvédő Győri Audi ETO KC 11 góllal legyőzte a dán Midtjylland csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, szombaton.

Amikor Kiss Éva büntetőt hárított, majd Kristian Kristensen vezetőedző időt kért, a dán csapat még mindig nem dobott gólt, pedig ez a 11. percben történt (5-0). 

A gyorsan megszerzett jelentős hazai előny meghatározta a találkozó folytatását, ugyanis Kiss Éva a továbbiakban is remekül védett, csapattársai pedig gyors indításokból, valamint kidolgozott akciókból is jó hatékonysággal szerezték góljaikat. Elsősorban a holland Yvette Broch volt elemében, majd Görbicz Anita és Bódi Bernadett találatai következtek (15-8).

Négy perc sem telt el a második félidőből, amikor Görbicz irányításával tízgólos különbség alakult ki a csapatok között (19-9). Ekkor támadásban megtorpant a Győr, tíz percig nem talált be, de mivel a védekezése továbbra is remekül működött, a Midtjylland nem tudott felzárkózni (20-12).

Ambros Martín vezetőedző a hajrában minden cserejátékosának lehetőséget adott, ebben az időszakban több hiba csúszott a játékba, de a fölényes sikert ez sem veszélyeztette (27-16). (MTI)

Eredmény:

Női BL, csoportkör, 1. forduló, B csoport:

Győri Audi ETO KC-Midtjylland (dán) 27-16 (15-8)

a Győr gólszerzői: Görbicz 6, Bódi 4, Mörk, Broch, Groot 3-3, Oftedal 2, Amorím, Puhalák, Althaus, Fodor Cs., Pál T., Afentáler 1-1