Szenvedéllyel, de hideg fejjel, így lehet visszavágni

2017.11.18. 09:36

Sorrendben negyedszer kapott ki a magyar bajnok Telekom Veszprém a francia PSG-től a múlt héten a kézilabda Bajnokok Ligájában.

A visszavágás lehetősége azonban már itt is van - 17.30-tól, a Sport1 közvetíti -, és ha minden jól megy, akkor a hazaiak már Nagy Lászlóval veszik fel a küzdelmet, akinek még október elején törött el az ujja. Csak közvetlenül a meccs előtt derül ki, hogy vállalhatja-e a játékot a csapatkapitány.

Ha nem játszik az átlövő, a védekezésen akkor is javítani kell, mert a kinti 33 kapott gól kicsit soknak tűnik, noha volt olyan szakasza a meccsnek, amikor kifejezetten jól működött a védekezés, és a második félidő közepén az egyenlítésért támadhatott a magyar csapat. A hajrában azonban a párizsiak voltak a gyorsabbak és a jobbak.

Ljubomir Vranjes vezetőedző arra hívta fel a figyelmet, hogy egy olyan 20 percs rövidzárlat, mint ami vasárnap volt, nem fér bele, különösen nem egy olyan szintű csapat ellen, mint a francia, ahol egy posztra két klasszis kap helyet.

A bőséget jól jellemzi, hogy a norvég Sagosen volt a kezdőember, míg az olimpiai bajnok dán Mikkel Hansen csak csereként állt be.

"Szenvedéllyel, de hideg fejjel" - Dragan Gajic, a szlovén jobbszélső így fogalmazta, hogyan kell játszaniuk a sikerhez.

Az előző héten az eddig félelmetes gólátlaggal rendelkező - a sorozat első három meccsén a 10 gólos álomhatárt ostromló - Lékai Mátét a franciák kikapcsolták a játékból, és mivel nincs helyettese, ezért különösen fontos lesz a jó és eredményes játéka.

Először fordult elő idén, hogy Lékai nem lőtt gólt, így nem volt magyar gólszerző sem a Veszprémben.

Valamennyi játékos kiemelte, mennyire fontos lesz a közönség buzdítása, és velük együtt megnyerhető a meccs.

A csoport állása:

  • 1. PSG - 12 pont
  • 2. Veszprém - 11 
  • 3. Flensburg - 10
  • 4. Kielce - 6