Végre egy újítás, és nem a reménytelen sodródás

2017.12.06. 10:19

A magyar női kézilabda-válogatott csütörtökön előbb Lengyelországgal, pénteken Csehországgal játszik a világbajnokságon.

Az eddigi eredmények után a képlet egyszerű, ha a lengyeleket megverjük, mindenképpen továbbjutunk az utolsó meccs eredményétől függetlenül. A lengyelektől 2015-ben kikaptunk, Kim Rasmussen volt akkor az ellenfél kapitánya, aki most épp a magyarokat készíti fel.

A dán szakember bátran cserélgetett az eddigi meccseken, és egy olyan 7-6-os formációval is előállt, ami eddig nem volt a magyar csapat sajátja. Sőt, emlékezhetünk arra, amikor ezzel az állandó létszámfölénnyel megleptek bennünket a dánok a 2014-es Eb-n, miközben a magyar szövetségi kapitány arról beszélt az időkérésnél, ha ezzel szórakoznak tovább, akkor mit kell tenni.

Egy apró különbség, hogy nem szórakoztak, hanem azzal leptek meg, és nyerték meg a meccset.

A kapus levitelét emberhátrányban sem alkalmaztuk sokáig, amikor pedig igen, akkor kiismerhető volt a játékunk, semmi váratlant nem mutattunk, csak a jól ismert sémákat játszottuk.

Rasmussen most újított a 7-6-os játékkal, aminek a leoktatása nyilván nem könnyű, de már a lengyelek ellen hasznos lehet.

A jogtulajdonos Sport1-től elkértünk pár jelenetet, amikor a norvégok és a svédek ellen használtuk.

Az első videón jól látszik, Görbicz milyen fajsúlyos szerepet tölt be, hiszen ő passzol Kisfaludyhoz, aki ki is használja a ziccert. A felállás erénye, két beállónk van a falban, akiket nem kell cserélni, majd ha védekezni kell, hiszen ők kerülnek a visszafutás után a védelem tengelyébe.

A második támadásnál is Görbicz gyorsítja fel a mozgást, akkor csak egy beálló van, Kovacsics gyorsan lehúzza a szélre, Bódi pedig belövi.

Eddig minden szép és jó, jön azonban a harmadik támadás, amikor Kovacsics nem passzol, hanem betör, hibázik azonban, Lundéról pedig a játéktér felé jön ki a labda, Mörk ahogy megkapja, nem vacillál sokat, hanem a kapuba íveli a labdát.

Ha oldalra megy ki a labda, akkor esélyesebb, hogy visszaérünk, így erre minimális sansz sem volt.

Ugyanez a minta

A svédek ellen is megpróbáltuk ugyanezt a figurát, Kovacsics lőtt is belőle egy fontos gólt – akkor nem felfelé célzott, hanem pattintott -, amivel felzárkóztunk két találatra. Jól látható a második videón, hogy ugyanaz a kottánk, mégsem tudnak mit kezdeni, igaz az is látszik, már számítottak rá, kiléptek a Fradi játékosára.

Utána viszont nincs egy megállító ütközés, gólt lőnek, és hiába küzdöttünk és kockáztattunk, azonnal jött a válasz.

A lengyelek ellen adott a feladat, ezt kell még inkább gördülékennyé tenni maximális koncentrációval.

Rasmussen a lengyel kézilabdát megváltoztatta, a román CSM Bukaresttel megnyerte a BL-t, vagyis érti a szakmáját. Ha ezekben a formációkban fejlődünk, egy olyan meglepetés lehet, amivel meg lehet nyerni a csütörtökön délután 14 órakor kezdőd meccset, amit a Sport1-en láthatnak. Ahogy a csehek elleni pénteki derbit is.