Kéziválogatott: Nekimegyünk az olimpiai bajnoknak, egy meccsen bármi lehet

2017.01.21. 09:20

Juhász Ádám, a magyar férfi kézilabda-válogatott szélsője szerint az összkép azt mutatta, hogy jobbak voltak a fehéroroszok, akik pénteken 27-25-re megnyerték a két csapat csoportmérkőzését a franciaországi világbajnokságon.

„Csalódott vagyok, mert szerettünk volna nyerni. Nem éreztem, hogy rosszul ment volna a védekezés, illetve a támadás, az összkép mégis azt mutatta, hogy jobbak voltak a fehéroroszok, a kapusuk nagyon jól védett. Rengeteget készültünk, elemeztük a fehérorosz csapat játékát, ezért is vagyok csalódott, de azt is látnunk kell, hogy a dán és a svéd csapat között nincs túl nagy különbség játéktudásban. Fel kell emelnünk a fejünket, és küzdeni a legjobb nyolc közé kerülésért" - nyilatkozta a Tatabánya játékosa, aki hét gólt dobott.

Zubai Szabolcs a vereség után is igyekezett kiemelni a pozitívumot, szerinte Juhász Ádám szenzációsan játszott. „Volt egy-két oda-vissza futás, amikor egyik csapat sem tudott gólt lőni, akkor kellett volna betalálnunk.

Videón láttuk és értékeltük is őket, azt kaptuk, amit vártunk.

Tudtuk, hogy küzdeni fognak, de mindenképpen nyerni akartunk. Több gyors támadásra volt szükségünk, és ezt meg is oldottuk" - mondta.

A négy kapura lövéséből kettőt értékesítő Bánhidi Bence elárulta, olyan hibákat is vétettek, amikről a mérkőzés előtt beszéltek. „Többet kellene gyakorolnunk, de a válogatottnál nincs sok idő rá, hogy összeszokjanak a páros kapcsolatok" - véli a Szeged beállója.

Az irányító Császár Gábor a Sport Tv-nek szólalt meg. „A fehéroroszok az első perctől az utolsóig az életükért küzdöttek. Nem arról van szó, hogy mi nem küzdöttünk, mi másképpen küzdöttünk. Csalódott vagyok, de pozitívnak kell lennünk, előre tekintünk. 

Még nem veszítettünk semmit, ott vagyunk a világ legjobb 16 csapata között. Felemelt fejjel, pozitívan kell játszanunk az olimpiai bajnok ellen.

Vasárnap nekünk kell az életünkért küzdenünk."

Xavi Sabaté szövetségi kapitány is nyilatkozott. „Ellenfelünk szinte élet-halál harcot vívott a nyolcaddöntőért, de természetesen mi is nyerni szerettünk volna. Támadásban túl sok hibát követtünk el, főként átlövésekből, és a fehérorosz kapus is remekelt. A játékvezetők hét magyar kiállítást ítéltek, míg a fehéroroszok csak egyszer, valamint még egyszer a legvégén kerültek emberhátrányba, ez is nehezítette a helyzetünket.

Mostantól nem is 100, hanem 200 százalékig a dánokra koncentrálunk. Egy mérkőzésen minden csapat ellen kínálkozik esély a győzelemre."

A magyaroknak a döntetlen is elég lett volna a Rouenban rendezett C csoport harmadik helyhez. Abban az esetben a 260 kilométerre fekvő Villeneuve-d'Ascq-ban a svédekkel találkoztak volna a nyolcaddöntőben. Mivel azonban kikaptak, negyedikek lettek, és a 760 kilométerre lévő Albertville-be kell utazniuk, ahol az olimpiai bajnok dánok várnak rájuk.

A csapat az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes németektől múlt pénteken 27-23-ra, az Európa-bajnoki harmadik horvátoktól szombaton 31-28-ra kikapott, majd Chilét hétfőn 34-29-re, Szaúd-Arábiát szerdán 37-24-re legyőzte.

Az olimpiai bajnok dánok elleni nyolcaddöntőt vasárnap 16 órától rendezik.