Vranjes marad a Veszprém edzője a sikertelen szezon után is

2018.05.23. 08:54

Nincs edzőkérdés a Telekom Veszprémnél, a következő idényben is Ljubomir Vranjes irányítja a legsikeresebb magyar férfi kézilabdacsapatot, írja az MTI.

A klubvezetők úgy döntöttek, hogy a nyáron átalakuló keretet továbbra is a svéd szakvezető irányítja – közölte az Echo TV honlapján.

A vasárnap véget ért idényben a csapat megnyerte a Magyar Kupát,a bajnokságot 11 év után először nem nyerte meg, csak második lett, a Bajnokok Ligájától pedig a rájátszás első körében búcsúzott, vagyis a szezon előtt kitűzött céloknak csak a töredékét érte el.

Az eredményekkel Vranjes és a klubvezetés sem elégedett, így a jövőben a hibák kijavítása a legfontosabb feladat. Az edző vállalja a felelősséget, ugyanakkor pozitívan látja a folytatást.

„Egy hullámvasút volt az egész szezon, de vállalom érte a felelősséget, és azon leszek, hogy jövőre ott legyünk a BL négyes döntőjében, és visszaszerezzük a magyar bajnoki címet. Az új igazolásokkal erősebb és jobb csapat leszünk" – nyilatkozta a vezetőedző, akinek még két évig érvényes a szerződése.