Az anyagi gondokkal küzdő kézi sikeresebb volt, mint a mostani

A múlt pénteki, románok elleni vb-vereség (27-28) után kiszolgáltatott helyzetbe került a magyar női kézilabda-válogatott. Lement vagy tíz olyan középdöntős meccs, amelyiken a nekünk kedvező eredményért kellett szurkolni, hogy olyan helyen végezzünk, ami olimpiai selejtezőt ér. Méltatlan helyzet mindig valaki ellen drukkolni, nekünk most ez jutott, mert a válogatottnak egyetlen európai csapatot sem sikerült megvernie a világbajnokságon. Harminc percen át játszott jól a többre hivatott csapat, a románok elleni első félidőben. 

Ha a németek nyernek a svédekkel szemben, akkor egy hellyel megint lemaradtunk. Ahogy négy éve és ahogy nyolc éve is. Mivel 1996 és 2008 között négy olimpián is állandó szereplők, mi több, éremesélyesek voltunk, nem nagy merészség megállapítani: hátrányára változott meg valami a sportágban. A kézilabda azért is kiemelt terület a magyar sportban, mert a valaha vele hasonló szinten lévő kosárlabda vagy röplabda már rég eltűnt, esély sincs olimpiai részvételre.

A megváltóként várt dán szövetségi kapitány, Kim Rasmussen eddigi eredményeit egy magyar szakember is elérte volna – ezt a megállapítást még nagyon sokszor fogjuk hallani a következő napokban. És hát nem is áll távol a valóságtól.

• 2016 – Európa-bajnokság, 12. hely (csak a tartalékos Montenegrót vertük meg)
• 2017 – világbajnokság, 15. hely (kilátástalan vereségekkel, a csehek legyőzésével)
• 2018 – Európa-bajnokság, 7. hely (magabiztos játék, helyt álltunk a hajrában is)
• 2019 – világbajnokság, 14. hely (egy félidőnyi jó játékkal)

Rasmussen reálisnak gondolta legalább a hetedik, olimpiai selejtezőt érő pozíció megszerzését, ettől azonban elmaradt. Ha Dániában volnánk, talán meg sem várnánk, hogy felajánlja a lemondását. A távozását firtató kérdést látványosan nem akarta érteni az utolsó meccs után még Japánban. A lemondás felajánlása lenne a minimális gesztus a mostani helyzetben, de a szakember kvázi megsértődött, noha csak szembesítettük, hogy kevesebb meccset nyertünk, mint veszítettünk, és egészen biztosan nem így érkeztünk.

Az edző a magyar nyelvvel három év alatt nem kötött barátságot, a magyar gondolkodással ellentétben igen. Könnyen rájött arra, dicsérni kell a tehetséges játékosokat, a magyar kultúrát, sokszor elmondani, mennyire jól érzi magát, második otthona Budapest, stb. És alig várja, hogy folytathassa a munkáját, hogy a vitathatatlanul tehetséges, junior-vb-győztes csapatot felépítse a felnőtt világversenyekre, és ott sikeres legyen.

Hol volt az alelnök?

Hallottunk Japánban olyan információkat, hogy

Mivel a szakágat felügyelő alelnök, Pálinger Katalin nem jött el az olimpiai ciklus legfontosabb versenyére, nem tudtuk megkérdezni tőle, így van-e. Úgy volt, hogy utazik az egykor olimpiai ezüstérmes kapus, de a románok elleni vereség után már nem szállt repülőre. Amikor majd szakmai értékelést kell készítenie erről az évről, erről az eseményről, csak a kint lévők elmondása alapján tud tájékozódni. Talán érdemelne annyit a sportág, hogy ne csak a játékosok elmondására kelljen hagyatkoznunk. 

Mert ugye az alapcél az volt, hogy olimpiai selejtezőre megyünk, aminek a megrendezésére pályázunk, ezzel is nagyobb esélyt adva a tokiói részvételnek. Húsz-harminc szurkolónak fontosabb volt átutazni a világ másik felére, és ott rendületlenül buzdítani a csapatot a nehéz pillanatokban, mint Pálingernek.  Az alelnök azt már sietett leszögezni, hogy itt tartaná a BL-győztes szakembert, Rasmussent, és valójában nem is volt reális a nyolc közé jutás. 

A másodedző, Siti Beáta szerint is jócskán van még tartalék Rasmussenben, és pontosan tudja, hogy hibázott.

Akár azt is megkérdezhette volna tőle, a franciák elleni kvázi tét nélküli meccsen, miért kell rossz szokását megőriznie, és miért reklamál a zsűriasztal felé. A románok ellen a hajrában adtak két percet a szövegelése miatt, amivel veszélybe sodorta csapatát. Sárga lapját még 7-2-es magyar vezetésnél szedte össze.

Feltehette volna neki azt a kérdést, ha Tomori a legjobb az idő húzásában, akkor a románok elleni utolsó támadásra, az utolsó percben, miért nem ő ment be. Egy perccel a vége előtt sok szabálytalanságot csinálhatott volna, de Kovács Anna kapta meg a lehetőséget, aki egy technikai hibát követett el. Kovácsot a meccs után lecserélte Kiss Nikolettre.

A helyszínen érzékelhette volna a legfelső magyar vezetés, milyen a visszhangja annak a VIP-ben, hogy a nemzetközi sajtótájékoztatón csúszott ki Rasmussen száján egy fuck. A bírókra célzott ezzel. 

A csapat pszichológusának tartja magát Rasmussen 

Rasmussen természetesen maradni akar a magyar válogatott élén, hiszen a kezdeti 7-8 ezer eurós fizetését a férfiakat 2017–2018-ban vezető Ljubomir Vranjes érkezésekor megduplázták. Bár az is közszájon forog, hogy 20 ezer eurót kap Rasmussen. Hazájában is szép pénz ez az összeg, mert a kézilabda ott nincs túlfizetve, ezért vélhetően mindenki más kevesebbet keres nála ott.

A válogatott ugyan a 14. helyre futott be, de Rasmussen a kapitányok fizetési rangsorában szinte biztosan dobogós. A franciákkal mindent megnyerő Olivier Krumbholz 10 ezer euró körül kap havonta. Neki sem sikerült jól a mostani torna, de ne legyen kétségünk, a franciák favoritként utaznak a tokiói olimpiára, hiszen az Eb-aranyukkal a jogot már tavaly megszerezték.

Krumbholz egyébként 2012 után felmerült mint magyar kapitányjelölt, le is adott egy 100 oldalnál hosszabb szakmai anyagot, de végül Németh Andrásra esett a választás, aki a kézilabdát forradalmasító 7-6-os játékról meglehetősen sommás véleményt fogalmazott meg az egyik időkérésnél: „szórakoznak ezzel a játékkal”. (A dánok ezzel a formációval döntötték el az ellenünk vívott meccsüket a 2014-es Eb-n.)

Nem tudni, hogy edzőként teljesített inkább alul, vagy a másik minőségében. Mert a felszabadultságot csak nyomokban lehetett felfedezni az első meccsen. Tomori azt mondta a torna után, hogy a románok elleni meccsre érkeztünk meg. Nem érdektelen információ, miért így történt. Addig Spanyolország és a Montenegró is legyőzött bennünket, előbbi elődöntős, utóbbi az ötödik helyért mérkőzik. Vagyis jól látszik, nem lett volna lehetetlen nagyon elöl végezni, ha időben összeáll a csapatjáték.

A csapat legrutinosabb játékosának volt egy még egy olyan gondolata, hogy olyan figurákat kell játszani, amiket csukott szemmel belő egy-egy játékosunk, és így visszaszerezheti az önbizalmát, nem süllyed mélyre a meccs közben. Nem igazán látszott, hogy van nekünk ilyen.

Darálni, darálni, aztán át fogsz lendülni a holtponton, csak bírni kell fizikailag, mert mindenki hibázik, annyira felgyorsult a játék

– így szemléltette még, mire gondolt.

Mi állhat a visszaesés mögött? 

A spanyolokat egy éve 32-26-ra vertük, most 29-24 lett nekik a világbajnokságon. Vagyis plusz hatról mínusz ötbe kerültünk. A románokkal szemben plusz kettőről mínusz egy lett, miközben kiiktatták a brassói játékosokat doppinggyanú miatt. A németeket eggyel vertük egy éve, ők most a hetedik helyért játszanak. Vagy ők mehetnek olimpiai selejtezőre, vagy mi, ahogy a cikk elején említettük. 

Az egész elnökség kíváncsi lehet a visszaesés hátterére, még akkor is, ha már Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is arról beszélt, milyen nagyszerű olimpiát - egyenesen a legsikeresebbet vizionálja az államtitkár – zárunk majd Párizsban, 2024-ben, csakhogy előtte még kvázi nyűgnek itt van a nyakunkon a tokiói olimpia. 

Ennek a világbajnokságnak az volt a legnagyobb tanulsága, hogy elveszett az átlövőjátékunk.

Ha azt gondoljuk, hogy betörésből legalább jók voltunk, ez sem igaz. Tizenhét ilyen típusú gólunk van, a spanyolok szintén eggyel kevesebb meccsnél már tizennyolcnál jártak, és egyszer sem rontottak.

Az nem Rasmussen hibája, hogy Háfra Noémi nem élete formájában érkezett a tornára, mert 21 évesen nagy terhelésnek van kitéve, és egy ilyen fiatal játékosnál természetesnek vehető a hullámzás. A tavalyi berobbanás után sokkal jobban figyelnek rá, a lövőereje persze megmaradt, de a franciák ellen nyolc kísérletből kaput is alig talált. Futballban Dárdai Pál úgy magyarázta, hogy a hirtelen sok játék után a visszaesés törvényszerű, de már magasabb szintre tér vissza a játékos a hullámvölgy után. A legfontosabb poszton játszik, ezért Háfra fejlődése az egész magyar kézilabda sikerességének kulcskérdése.

Egy éve az Európa-bajnokság, egy sokkal nehezebb torna All Star csapatába választották. Tisztázni kell, Győrben vagy külföldön tud-e a legjobban fejlődni, ezeken a helyeken lehet sztárok között nap mint nap, akiktől tanulni tud, és csak ott érhetik olyan kihívások, amik a Ferencvárosnál csak elvétve.

A franciák elleni meccs azért volt ijesztő, mert ízelítőt adott, mi várt volna ránk a középdöntőben. A szerbek, a németek gyorsulnak a második hétre, a mieink pedig általában hagyományosan visszaesnek. Nálunk eltűnik a dinamika, a meccsek utolsó tíz percében már egymást követik az esetleges megoldások, a terv nélküli passzolgatás, és előtérbe kerül, hogy a szélsőknek juttassuk el a labdát.

Mire készít fel a magyar bajnokság? 

A szerbek legjobbjuk, Andrea Lekić nélkül érkeztek a világbajnokságra. Van viszont öt olyan játékosuk, akiket a világ legerősebb bajnoksága, vagyis a magyar bajnokság készít fel. Nem a két, BL-ben érdekelt csapatban játszanak, hanem a Vácban, az Érdben és Siófokon.

Ezek a játékosok egyénileg nem jobbak a mieinknél. Együtt azonban elérték, hogy akár ötödikek is lehetnek. A széleken villogtak a magyar játékosok, úgy tűnik, őket is felkészíti a hazai bajnokság és a BL a legnagyobb feladatokra is. A férfiakkal ellentétben ezen a poszton a képzés nem volt rossz, sőt. Lukács Viktóriának gyengébb meccse sem volt, a harcossága is megfelelő volt, nem lennénk meglepve, ha hamarosan a fejlődése érdekében váltana, és elhagyná a Ferencvárost.

A tehetséges fiataloknak minden esélyt meg kell adni a jövőben is. Vékony jégen járunk azonban, nem olyan könnyű befuttatni egy jó korosztályt. 2012-ben is volt egy ígéretes csapat, amelyiknek Klivinyi Kinga volt a vezéralakja, és aki még abban az évben a felnőttek közt is Eb-bronzérmes lett. Ő most, 27 évesen kiszorult a válogatott keretből. Planéta Szimonetta is ennek a korosztálynak a képviselője, ő sérülése miatt nem állhatott rendelkezésre. Fontos lett volna a jelenléte a védelem stabilizálása miatt. Illetve remélhetőleg ugyanolyan megbízhatóan dobta volna a heteseket, mint egy éve. Palkó Fruzsina már felhagyott a játékkal, Norvégiában él. 

A világbajnokság óriásplakátján nem volt magyar játékos, elsőre nem értettük, miért. Kicsit még zavaró is volt. Nem tudtuk megcáfolni, hogy a világban betöltött pozíciónkkal nem szolgáltunk rá erre. Pedig tavaly sokkal biztatóbbnak nézett ki az összkép.

Lehet, hogy a svédek magukkal visznek minket az olimpiai selejtezőre, de ott egy európai csapatot mindenképp meg kell verni. Az viszont már egy másik fejezet, hogyan futunk neki annak a tornának. Ha a németek nyernek a helyosztón, akkor 2024-ben érkezik a legközelebbi esély.

Borítókép: Pálinger Katalin / MTI Fotó: Illyés Tibor