Blama a nyitányon, kikaptunk az esélytelenebb horvátoktól

2020.12.04. 19:42
A magyar női kézilabda-válogatott meglepetésre 24–22-re kikapott Horvátországtól a dániai Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában.

A papírforma azt ígérte, hogy a Danyi Gábor, Elek Gábor irányította magyar csapatnak könnyű dolga lehet a torna első meccsén, hiszen a horvátoknál több meghatározó játékos is hiányzik. Nem így történt...

A mérkőzés elején Bíró Blanka kezdett a mieink kapujában, támadásban Kovacsics Anikó irányított, Schatzl Nadine, Háfra Noémi, Tomori Zsuzsanna, Lukács Viktória és Tóvizi Petra kapott még lehetőséget.

Az ötödik percben vezettünk először, a csapatok fej-fej mellett lőtték a gólokat. Az első tíz percben egyik együttes sem tudott meglépni, magyar részről Tomori rutinos és okos játéka volt kiemelendő.

Ezt követően támadásban megtörtünk, a 11. és a 20. perc között csupán egyetlen magyar gól esett,

ráadásul a mieink védekezésben kissé szétestek, több kétperces kiállítást is összeszedtek, a 21. percben 9–7-re a horvátok vezettek. A félidő végére sikerült egyenlítenünk, de játékban nem tudtunk sokat javulni.

A második játékrész elején sem sikerült ritmust váltanunk, de a 39. percben már mi vezettünk, ám a horvátok megint fordítottak. Mindkét oldalon sok hiba jellemezte a játékot, kapusteljesítményben javultunk, Szikora Melinda többször is fontos védést mutatott be.

Az utolsó negyedórának ismét döntetlen állással mentünk neki, a hajrát jobban kezdték a horvátok, hét perccel a vége előtt két góllal vezettek.

A mieinknek nem tudtak megújulni, végül 24–22-es vereséget szenvedtek.

Összességében a magyar csapat adós maradt a jó játékkal, támadásban és védekezésben is sokat kell javulnia a gárdának.

A csoport másik meccsét (Hollandia–Szerbia) egyelőre szombatra halasztották, mert a szerbeknél többen is megfertőződtek a koronavírussal. A magyar válogatott vasárnap a világbajnok hollandokkal találkozik.

Óriási csalódás ez, nem kérdés. Elsősorban a mutatott játékunk miatt vagyok csalódott, mert mélyen a tudásunk alatt játszottunk. Picit dekoncentráltan, picit talán hit nélkül is. Rengeteg technikai hibánk volt, ki nem kényszerített hibák. Szenvedtünk a horvátok nyitott védekezése ellen, és a mi védekezésünk sem volt rendben, a beállójátékkal sok gondunk volt

– fogalmazott a mérkőzés után a jogtulajdonos Sport Tv-nek Danyi Gábor.

A legnagyobb csalódás, hogy ennek nem volt előjele. Tudtuk, hogy soha nem könnyű az első meccs egy tornán, de nem lehet mindig e mögé bújni, ez nem lehet kifogás. Jó néhány olyan játékosunk van, aki a BL-ben játszik, az edzésmunkával és a hozzáállással semmi gond nem volt a felkészülés során

– mondta a Győri Audi ETO KC-t is irányító Danyi.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
C-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Magyarország–Horvátország 22–24 (12–12)
Ld.:
Klujber 9, Szöllősi-Zácsik 2, Schatzl 2, Márton 2, Lukács 2, Tomori 2, ill. Micijevic 4, Jezic 3, Debelic 3, Blazevic 3