Megvan a Veszprém ellenfele a kölni BL-bronzmeccsre

2022-06-18T174347Z 1154438164 UP1EI6I1D8WNS RTRMADP 3 HANDBALL-C
2022.06.18. 19:37
A Kiel az első félidőben extrát nyújtott a Barcelona ellen, de fordulás után nem tudta ezt megismételni. A címvédő 34–30-ra nyert a második elődöntőben a kézilabda Bajnokok Ligája kölni final fourjában, ezzel pedig máris sporttörténeti tettet hajtott végre. A Kielcével szemben alulmaradt Veszprémre így német rivális vár a bronzcsatában.

A spanyol vagy a német újságírók biztos másként fogalmaznák meg, nekünk viszont egy dologról szólt a Barcelona és a THW Kiel Bajnokok Ligája-elődöntője a kölni final fourban: vajon melyik csapattal kell majd megmérkőznie a Telekom Veszprémnek vasárnap a bronzéremért?

Az előzetes esélyek alapján a második elődöntő számított a jóval egyértelműbbnek, míg a szurkolók és az oddsmesterek sem nagyon tudták, hogy a Veszprém vagy a Kielce a felső ágon az esélyesebb (minimálisan azért a lengyel siker fizetett kisebb pénzt), a szakértők és a Kölnben összeverődött drukkerhad jelentős része ezúttal a címvédő Barcelonát tartotta esélyesebbnek a győzelemre. Még akkor is, ha történetesen a németek szívesebben láttak volna német sikert a nap s egyúttal a négyes döntő végén is...

Ennek ékes tanúbizonyságát is adta a Lanxess Aréna közönsége, amely az első perc végén Niclas Ekberg vezető találatát rögvest nagyobb hangrobbanással díjazta, mint jó 40 perccel korábban az egyébként szintén nem csendes Kielce-tábor a döntőbe jutást nyugtázta.

A két elődöntő közt eltelt háromnegyed órában egy dolog biztosan nem változott: ez pedig a füllesztő hőség. Utóbbi a lelátón egy nagy korsó sörrel – elvégre Németországban vagyunk –, esetleg egy levetett trikóval egész jól orvosolható, ám a játékosok koncentrációját alighanem próbára teszi egy-egy csordulásig telt, 18-20 ezer fős arénában játszva...

A meccs elején a meleghez és a miliőhöz egyaránt a Kiel alkalmazkodott jobban, amely nemcsak megszerezte a vezetést, hanem gólról gólra haladva jó időn át őrizte is minimális lépéselőnyét: 9–9-ig úgy jutottak el a csapatok, hogy egy gólnál több sosem volt köztük, és a Barcelona sosem tudott fordítani. 

Már a 20. percben jártunk, amikor 10–9-nél Aleix Gómez Abello lövésével először előnybe került a címvédő, de ellépni ekkor sem tudott. Sőt a THW a 22. percben újabb eltéveszthetetlen hangrobbanást okozva fordított Patrick Wiencek lövésével (13–12).

A játékrész végjátékában már inkább domborodott a papírforma, fél perccel a vége előtt emberhátrányban játszva növelte a meccsen először kétgólosra a felek közti különbséget a katalán együttes – Dika Mem volt eredményes. De Wiencek négy másodperccel a dudaszó előtt ismét a kapuba talált, az első félidőben már hatodszor(!), így a lehető legminimálisabb előnnyel, 19–18-as vezetéssel vonulhatott az öltözőbe a Barca. Wienceknél csak Gómez Abello játszott nagyobbat az első 30 percben, a 25 éves spanyol nyolc kísérletből hét gólt hozott össze, ezzel hátán cipelte a gránátvörös-kékeket.

A Kiel a második félidőre nem tudta tartani az elsőben látott szenzációs helyzetkihasználását, a 86 százalékos lövőhatékonyság a fordulást követő tíz percben 50 százalék alá esett. Eközben a Barcelona hat próbálkozásból hatszor találta el a kaput, és hat gólt szerzett… ezzel rövid idő alatt hárommal ellépve a németektől. A THW játékosainak erejét felemésztette az üldözés, s bár egyszer-egyszer még egy gólra megközelítették a katalánokat, a tendenciát nem sikerült megfordítaniuk. Egyre idegesebb és rendkívül pontatlan játékukkal lassan, de biztosan csúszott ki kezük közül a bravúr esélye. 15 perccel a vége előtt már öt volt a csapatok között. 

A hajrát Jusszef Benali kizárása sem befolyásolta, főleg, hogy a videózás után megítélt piros lapot követően Eckber elhibázta a hetest. A Kiel az utolsó három percre még visszajött három gólra, a vége így is sima lett (30–34).

Mióta a jelenlegi lebonyolítás szerint rendezik a BL végjátékát, még egyszer sem jött össze a címvédés. Sőt arra sem volt példa, hogy az előző kiírás győztese egyáltalán a döntőig eljusson, így a Barca már azzal is sporttörténeti bravúrt hajtott végre, hogy a 2021-es arany után ismét ott lesz a fináléban.

Vajon a címvédő átkát is sikerül megtörni? 

A döntő 18 órakor kezdődik vasárnap, előtte pedig ott a Veszprém bronzmeccse. A 15 óra 15 perces kezdéssel kiírt találkozón aligha lesz könnyű falat a hazai közönség által űzött-hajtott THW Kiel. 

FÉRFI KÉZILABDA 
BAJNOKOK LIGÁJA 
Négyes döntő (Köln)
THW Kiel (német)–Barcelona (spanyol) 30–34 (18–19)
Korábban
Telekom Veszprém–Kielce (lengyel) 35–37 (18–16)

Helyosztók
Vasárnap, 15.15:
Telekom Veszprém–THW Kiel
Vasárnap, 18.00: Kielce–Barcelona

(Borítókép: Fabian Bimmer / Reuters)