A Cleveland megsemmisítette a Bostont

2009.01.10. 18:34 Módosítva: 2009.01.10. 19:18
A rajtrekord megdöntése óta mindenkitől kikapó Celtics több meglepő kudarc után ezúttal ahhoz a Clevelandhoz látogatott, mely a mezőnyben egyedüliként őrzi veretlenségét hazai pályán. A Cavaliers a fantasztikus LeBron James vezérletével simán nyert is, a Lakers szintén győzöttl.

Jó néhány meglepő vereség után ezúttal egy olyan meccset bukott el a Boston, amelynek nem is volt esélyese, ugyanis abban a Quicken Loans Arenában lépett pályára, ahol a Cleveland eddig minden ellenfelét megverte. Nem úszták meg ők sem, arra viszont talán kevesen számítottak, hogy a vendégeknek gyakorlatilag egyetlen percig sem lesz esélyük.

LeBron James

Már az első negyed után tíz ponttal vezetett a Cavaliers, melyben LeBron James ismét ellenállhatatlan volt. James 38 pontjához 7 lepattanó és 6 assziszt társult, de háromszor blokkolt és ellopott négy labdát is. A hazaiak többi játékosa is kiválóan dobott (51 százalék a mezőnyből), 2-2-nél volt utoljára döntetlen, a Cleveland innentől megsemmisítette a Celtics-et.

A Boston a legutóbbi 8 meccséből csak egyet tudott megnyerni, zsinórban negyedik vereségét szenvedte el, a csapat játékával is komoly gondok vannak.

Kevin Garnett hozza magát - ezúttal csapata legjobbjaként 18 pontig és 15 lepattanóig jutott -, mellé általában Paul Pierce nő fel, de Rajon Rondo, Ray Allen és általában a cserék igencsak adósak a jó játékkal. Gyorsan megoldást kellene találniuk, mert már csak harmadik keleten a csapat.

A Cleveland után ugyanis az Orlando is megelőzte a Bostont, a Magic rangadónak induló meccsen legyalulta a keleti 5. Atlantát. A Hawksban a komplett csapat becsődült - 35 százalékkal nemhogy a Magic, de senki ellen nem lehet nyerni -, az Atlanta legeredményesebb játékosa a 16 pontig jutó csereember, Acie Law lett.

Az Orlandóban a 22 pontos Hedo Türkoglu mellett öten is tíz pont fölé jutottak, de szinte senkit nem érdemes kiemelni, olyan jól játszott a Magic, mely gyorsan dűlőre vitte a dolgot, és az első negyedet mindjárt 41-18-ra megnyerte.

Nagyon jó meccset játszott a Lakers az Indianával. Kiegyenlített első félidő után a harmadik negyedet nagyon megnyomta az LA, de még innen is volt visszaút a Pacers számára, így végül szoros végjátékban, mindössze két ponttal győzött a Lakers, melyben szokás szerint Kobe Bryant volt a legeredményesebb (36 pont, 13 gólpassz, 7 lepattanó), de Pau Gasol 20 pontja mellé leszedett 11 lepattanóját is érdemes kiemelni.

Rangadót játszottak Phoenixben is, ahol a roppant szoros nyugati csoport két képviselője csapott össze.

A vendég Dallas a szünetig tartotta magát, de a harmadik harmadban az egészen elképesztő dobóteljesítményt nyújtó Suns - 62 százaléknál még senki nem dobott jobban a mezőnyből idén - szétszedte a Mavericks védelmét. Sikere ellenére a Phoenix üldözi a Dallast, de már csak egy győzelemnyi távolságból.

A nyugati 4. Denver a keleti 4. Detroitot fogadta, és némi meglepetésre elszenvedte idei ötödik vereségét a Pepsi Centerben. A Pistonsban Allen Iverson (23) és Tayshaun Prince (19) voltak a legeredményesebbek, de a sikerhez nagyon kellett a padról beszállva parádézó Afflalo 14 pontja is. A sérült Anthonyt nélkülöző Nuggets nagyon elrontott utolsó negyede miatt kapott ki, semmissé téve Chauncey Billups jó százalékkal bevágott 30 pontját.

Hosszabbítás után tudott csak nyerni Sacramentóban a Miami, melyben Dwyane Wade 41 pontjával a játéknap legjobb dobója lett, és vért izzadt a Houston is a tökutolsó Oklahoma City ellen, de végül Tracy McGrady 26 pontjával győzött a Rockets. A nyugati felsőházban tanyázó New Orleans simán verte az LA Clipperst, melynek ez zsinórban a 10 veresége volt.

NBA eredmények, tabellák

Jan. 9.: Orlando-Atlanta 121-87, Philadelphia-Charlotte 93-87, Toronto-Memphis 103-82, Cleveland-Boston 98-83, New Orleans-LA Clippers 107-80, Oklahoma City-Houston 96-98, Chicago-Washington 98-86, Milwaukee-New Jersey 104-102, Denver-Detroit 90-93, Sacramento-Miami 115-119, LA Lakers-Indiana 121-119, Phoenix-Dallas 128-100

A keleti konferencia állása:
1. Cleveland (29-6), 2. Orlando (29-8), 3. Boston (29-9), 4. Detroit (22-12), 5. Atlanta (22-13), 6. Miami (19-16), 7. New Jersey (18-19), 8. Milwaukee (18-20)

A nyugati konferencia állása:
1. LA Lakers (29-6), 2. San Antonio (24-11), 3. New Orleans (22-11), 4. Denver (25-13), 5. Dallas (22-14), 6. Phoenix (20-13), 7. Houston (23-15), 8. Portland (21-14)