Árpád
3 °C
12 °C

Megöltek egy amerikai kosarast Romániában

2011.10.09. 21:41

Vasárnap este életét vesztette Chauncey Hardy amerikai kosárlabdázó, akit szombaton éjjel vertek meg egy romániai szórakozóhelyen. A rendőrség szóvivője, Mirela Gheta azt mondta: a 23 éves játékos a támadásban súlyos fejsérüléseket szenvedett és kómában volt, amikor beszállították a bukaresti kórházba. Röviddel azután hunyt el, hogy megoperálták.

Hardy, aki augusztus óta a CSS Giurgiu játékosa volt, éppen a Dinamo Bucuresti feletti győzelmet ünnepelte, amikor több férfi rátámadt. Az nso úgy tudja, Hardy és néhány csapattársa vasárnap hajnalban a hosszabbításban kivívott 91–86-os győzelmet ünnepelte egy gyurgyevói szórakozóhelyen, majd egyes romániai források szerint a város egyik alvilági romabandájának tagjaival került összetűzésbe.

A rendőrség szóvivője azonban azt nyilatkozta, hogy a tettes – akit már azonosítottak – nem tagja egy bűnszervezetnek sem. Hogy a kosaras pontosan hogyan szenvedte el a végzetes fejsérüléseit, még nem egyértelmű.

A 23 éves amerikait – aki 22 pontjával a Dinamo elleni mérkőzés legjobbja volt – kómás állapotban, súlyos agyi sérülésekkel szállították egy bukaresti kórházba, ahol megoperálták. A műtét során kétszer is leállt a szíve, ekkor még visszahozták, de fél órával az operáció után már nem tudtak rajta segíteni, elhunyt.

„Nem tudok részleteket, mivel nem voltam ott – nyilatkozta Hardy csapat- és honfitársa, LeVar Seals. – Csak Hardy és öt-hat csapattársa tartózkodott a gyurgyevói klubban. Furcsának találom, hogy a többiek azt mondják, nem láttak, nem hallottak semmit. Amikor reggel felhívtak a hírrel, azt hittem, viccelnek. Bukarestben vagyok, mint minden hétvégén, talán ez volt most a szerencsém.”