Ez a szemétláda 100-at dobott nekünk

2012.03.02. 09:45

Ötven évvel ezelőtt, 1962. március 2-án állította be az egy mérkőzésen dobott pontok rekordját 100 ponttal Wilt Chamberlain, az NBA legendás kosarasa.

Wilt Chamberlain nyolc évvel később már a Lakerst erősítette
Wilt Chamberlain nyolc évvel később már a Lakerst erősítette
Fotó: Wen Roberts

A 216 centis, 120 kilós óriás a Philadelphia Warriorst vezette 169-147-es győzelemre a vendég New York Knicks ellen. A meccs napján a nyüzsgő éjszakai élet miatt New Yorkban lakó szupersztár vonattal utazott Philadelphiába, így elevenítette fel az előzményeket: „Már biztos helyünk volt a rájátszásban, úgyhogy kimaradtam kicsit, és egy percet sem aludtam. Aztán a vonaton sem mertem elaludni, mert attól féltem, hogy csak Washingtonban ébredek fel. Philadelphiában néhány barátommal jól megebédeltünk, aztán buszoztunk még 90 mérföldet Hersheybe, közben Vince Miller barátommal beszélgettem, és a meccs előtt még lődöztem picit légpuskával egy közeli vurstliban."

A meccsre mindössze 4124-en látogattak ki, tévéfelvétel sem készült a történelmi összecsapásról, és csak egy rövid rádióbeszámoló, és néhány fénykép maradt fenn. Chamberlain a mérkőzésen 63 mezőnykísérletből 36-szor talált a gyűrűbe, 32 büntetőből 28-szor volt eredményes - mindkettő azóta is NBA-rekord -, hárompontos kosár akkoriban még nem létezett.

Amikor 46 másodperccel a vége előtt elérte a 100 pontot, a nézők beszaladtak a pályára, és kilenc percig állt a játék. A hátralévő időben a találkozó hőse már szinte labdához sem ért, mondván: a 100 pont jobban hangzik, mint a 102.

Hazafelé a vonaton néhány Knicks-játékossal együtt utazott, és többször is elaludt. „Mindig, amikor felébredtem, hallottam, ahogy azt mondják: el tudod hinni, hogy ez a szemétláda 100 pontot dobott nekünk?" - mesélte utólag.

1999-ben hunyt el, temetésén a 100-ast mutató képet raktak ravatala mellé
1999-ben hunyt el, temetésén a 100-ast mutató képet raktak ravatala mellé
Fotó: Reed Saxon

Az 1999-ben, 63 évesen elhunyt Chamberlain máig számos NBA-csúcsot tart: egy meccsen 55 lepattanót szedett, egy idényben átlagosan 45,8 percet töltött a parketten, egyfolytában 47 mérkőzést játszott végig csere nélkül, és egy szezon alatt 45 mérkőzésen szórt legalább 50 pontot. Az örökranglistán 34 419 pontjával a negyedik helyen áll.

Hihetetlen egymeccses dobóteljesítményét azóta sem tudták megközelíteni: a második helyezett Kobe Bryant 81 pontig jutott, a legendás Michael Jordan 69 pontos egyéni csúcsa pedig csak a 11. helyhez elég a rangsorban, amelynek top 10-ében hatszor szerepel Wilt Chamberlain neve.