Árpád
3 °C
12 °C

Elhunyt az exválogatott Zsíros Tibor

2013.02.13. 21:48

Nyolcvankét éves korában elhunyt Zsíros Tibor, az 1955-ben Európa-bajnok kosárlabda-válogatott tagja, aki játékosként három, szövetségi kapitányként pedig egy olimpián vett részt.

Zsíros Tibor 1946-tól 1960-ig a BKV Előrében, a Mávagban és a Ganz-Mávagban játszott, háromszoros magyar bajnok, négyszeres ezüstérmes, kilencszeres bronzérmes. A válogatottban 116-szor szerepelt, 1955-ben Európa-bajnoki címet, 1953-ban ezüstérmet szerzett. 1954-ban főiskolai világbajnok lett, és három olimpián lépett pályára.
Edzőként-kapitányként részt vett a nemzeti csapattal a tokiói olimpián, 1975-ben Magyar Kupát nyert a Ganz-Mávaggal, továbbá mesteredzői címet kapott.
Tevékenykedett játékvezetőként, sportvezetőként, ellenőrként, a Magyar Diáksport Szövetség kosárlabda szakágának tiszteletbeli elnökeként is. Zsíros Tibor három könyvet is írt,  a "Kosárarany, amikor Magyarország Európa legjobbja" 2008-ban, "Az aranykor után" 2010-ben, a Gyímesi Jánossal közösen írt "Az első 100 évünk" pedig a napokban jelent meg.
Zsíros Tibor 2011-ben Fair play életműdíjat kapott, tavaly pedig a Budapest díszpolgára címmel tüntették ki.
A szövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint a kiváló játékos, edző, sportvezető - akit 2005-ben beválasztották a magyar kosárlabda halhatatlanjai közé - február 3-án, az All Star Junior Gálát megelőző díszebéden lett rosszul Székesfehérváron.
Zsíros Tibort a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége saját halottjának tekinti.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft