Harden az NBA fenomenális támadója

2013.02.21. 11:25

James Harden félelmetesen jó formában játszott korábbi csapata, az Oklahoma City Thunder ellen. A Houston Rockets kosárlabdázója egyéni csúcsot jelentő 46 pontot dobott. A harmadik negyed végén a dudaszó pillanatában zseniális félpályás hárompontost is szerzett, majd a negyedik negyedben csapata vezére lett, és sikerült 14 pontos hátrányból fordítaniuk.

Hardenék jól kezdek a tavalyi Nyugati főcsoport nyertese ellen, az első negyedet 29-36-ra nyerték, a másodikban azonban kiestek a ritmusból, és az Oklahoma már öt ponttal vezetett (62-57). A harmadikban egyaránt harminc-harminc pontot dobott a két csapat. Hogy a negyedet ikszre hozza a Houston, ahhoz Harden biztos keze kellett. A labdát vezetve a félpályáról eresztett el az utolsó pillanatban egy dobást, és lett belőle látványos tripla.

A zárónegyed elején is őrizte előnyét a Thunder, sőt még rá is dolgozott, 107-93-ra vezetett. Harden azonban nagyon elkapta a fonalat, jól hajrázott, 16 pontot dobott a negyedik negyedben, és Jeremy Linnel együtt sikerült fordítanuk, 26 pontjukra az Oklahoma csak hattal válaszolt. (113-119).

Az egyéni rekordot elérő Harden szinte végig a pályán volt, csak négy perc pihenőt kapott. A mezőnyből 73,7 százalékkal dobott, 46 pontja mellett nyolc lepattanót szerzett, hat asszisztja volt, kiosztott egy blokkot és egy labdát is szerzett.

Csapattársa, Lin szerint Harden teljesítményével esélyes arra, hogy az NBA legértékesebb játékosa (MVP) legyen. Edzője, Kevin McHale is lelkendezett: „Egyszerűen fenomenális támadó erő, jól vezeti a labdát, megvan a képessége, hogy bárhonnan bedobja, hogy megverjen a lepattanózásnál, és szinte foghatatlan."