Huba
17 °C
33 °C

A magyar bajnokságban és az Euroligában indul a Győr

2013.09.11. 15:08

A magyar bajnokságban és az Euroligában indul a HAT-AGRO UNI Győr, a Közép-európai Ligában viszont nem - hangzott el az egyesület és a kosárlabda-szövetség vezetőinek szerdai, győri megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón. Fűzy András klubelnök elmondta: azért lépnek vissza a Közép-európai Ligában való részvételtől, mert a hétvégén történt baleset miatt nincsenek a játékosok az induláshoz megfelelő fizikai és lelki állapotban.

Szombaton a győri csapatot egy soproni mérkőzésre szállító autóbusz Kapuvárnál összeütközött egy személyautóval. Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző pedig a győri kórházban hunyt el. Natasa Kovacevicnek, a csapat szerb játékosának amputálni kellett a lábfejét.
Az MKOSZ elnöke és főtitkára, Szalay Ferenc és Bodnár Péter szerdán Győrben meglátogatta Tapodi Péter, illetve Fűzy Ákos özvegyét. Gyorssegélyként a szövetség dolgozóinak felajánlásából 500-500 ezer forintot nyújtottak át a két családnak. A szövetség hétfőn adománygyűjtést is indított az elhunytak családjainak megsegítésére, és az 10300002-20316431-49020504 elkülönített alszámlán továbbra is várja a felajánlásokat.


Az MKOSZ felkéri az NB I-es csapatokat, nyilatkozzanak arról, hogy a Győr helyén melyikük szándékozik elindulni a Közép-európai Ligában, mivel ebben az esetben nem kellene módosítani a versenykiírást. A tervek szerint a Győr az NB I második körében csatlakozik a többiekhez, de mivel az első kör nem számít be az összeredménybe, a győriek későbbi beszállása nem befolyásolja a bajnokság végkimenetelét.