Hétvégén temetnek a győri kosarasok

2013.09.12. 10:10

Pénteken búcsúztatják Tapodi Péter klubigazgatót, jövő szombaton Fűzy Ákos vezetőedzőt, a hétvégén Kapuvárnál történt buszbaleset két halálos áldozatát - tette közzé honlapján a HAT-AGRO UNI Győr kosárlabdacsapat.

Tapodi Péter klubigazgató hamvasztás előtti búcsúztatója pénteken 16 órakor lesz a győr-szabadhegyi köztemetőben. A hamvak elhelyezéséről a család később gondoskodik. Fűzy Ákos vezetőedző hamvasztás utáni temetése jövő szombaton 14 órakor, a pécsi köztemetőben lesz. Pápai Lajos győri püspök az elhunytak lelki üdvéért, a sérültek mielőbbi gyógyulásáért csütörtök este 18 órától misét mutat be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A névadó szponzor kitart mellettük

Újabb egy évre a HAT-AGRO marad a klub névadó szponzora. Fűzy András elnök elmondta, tavaly kötöttek egy plusz egyéves szerződést a mezőgazdasági termékeket forgalmazó társasággal; ennek második üteméről már a csapatot a hét végén ért súlyos baleset előtt megállapodtak, de az arról szóló dokumentumokat a napokban írták alá. Nyolcszámjegyű összegről van szó, ami a csapat költségeinek 8-10 százalékát fedezi.

A balesetet okozó K. Mihály teljesen összeomlott, a hozzátartozóival sem akar beszélni, írja a Blikk. A Ladát vezető vétkes sofőr kedd délután óta szabadlábon védekezik. Kórházban fekszik, eltört a medencecsontja, komoly fájdalmai vannak.

Felesége eddig csak telefonon beszélt vele, mivel a 69 éves férfi őrizetben volt, és rendőrök vigyáztak rá. Nem hajlandó a balesetről beszélni, nem tudja felfogni, mit tett, össze van törve. Sopronban járt, hogy segítsen az unokája lakásában történt csőtörésnél, hazafelé menet, Kapuvár és Vitnyéd között elkalandozott a figyelme, lecsúszott az útpadkára, majd visszarántotta a kormányt és belevágódott a buszba. A busz irányíthatatlanná vált, megpördült, majd oldalára dőlve a szántóföldön landolt.

A klubigazgató a helyszínen, a vezetőedző pedig a kórházba szállítás után vesztette életét. Natasa Kovacevicnek, a csapat szerb játékosának amputálni kellett a lábfejét; rajta kívül hét sérültet ápolnak még kórházban.

A csapat egyetlen ép és egészséges tagja, Daniella Diamant, aki nem volt a buszon a balesetnél, szerdán már elkezdte az edzést. Fűzy András klubelnök szerint csak a magyar és az Euroligában indul a csapat. Azért lépnek vissza a Közép-európai Ligától, mert a játékosok nincsenek az induláshoz megfelelő fizikai és lelki állapotban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport