Három sorozatban indulnak a diósgyőri kosarasok

2013.09.25. 13:04

Nyolc év után visszatér az Európa Kupába (EK), emellett a Közép-európai Liga (KEL) és a Magyar Kupa küzdelmeiben vesz részt a 2013/2014-es idényben a Diósgyőr női kosárlabdacsapata. Az együttes szerdai szezonnyitó sajtótájékoztatóján Szabó Tamás ügyvezető kifejtette, tavaly a megizmosodott csapat negyedik lett a bajnokságban, erre az esztendőre azonban még magasabbra teszik a mércét, és azt szeretnék, ha a csapat a 10-15 évvel ezelőtti hőskort idézné fel.

A KEL-ben öt magyar, öt szlovák és egy horvát alakulat vetélkedik, a sorozat része a magyar bajnokságnak. Az EK-ban hat csoportmérkőzés vár a miskolciakra - ellenfeleik a francia Saint-Sever, a belga Bruxelles és a német Wasserburg -, akik így összesen legalább 21 hazai meccset játszanak a szezon során.

"Kiélezett és közönségcsalogató mérkőzéseket remélünk, és nem változtatunk a jegyárakon, azok továbbra is 800 forintba kerülnek" - mondta Szabó Tamás.

Peresztegi Nagy Ákos vezetőedző hozzátette, erősítésük jól sikerült, mivel három külföldit és két magyar válogatottat tudtak igazolni. Ami a célokat illeti, a magyar bajnokság prioritást élvez, ebben a sorozatban szeretnének döntőt játszani, az EK-ban pedig a legjobb nyolcba kerülést tűzték ki célul. A játékosok képviseletében az amerikai Brittainey Raven közölte: számára nem az egyéni csillogás a fontos, sokkal inkább a csapat sikere, címeket és érmeket szeretne nyerni a diósgyőriekkel.

Az együttesnek új névszponzora van, így az idei küzdelmekben Aluinvent DVTK néven vesz részt.