Kovacsevics: Álmomban még van lábam

2013.11.05. 10:37 Módosítva: 2013.11.05. 10:38

Az UNI Győr női kosárcsapata szeptember 7-én szenvedett tragikus balesetet, a csapatot szállító busz Kapuvárnál ütközött össze egy személyautóval. Tapodi Péter klubigazgató a helyszínén meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét, a játékosok közül Kovacsevics Natasa sérülése volt a legsúlyosabb, bal lábát térden alul amputálni kellett.

A 19 éves, Belgrádban gyógyuló szerb kosaras nemrég lenyűgöző képet posztolt a Facebookon: sportmezben, kosárlabdapályán áll, és éppen felemeli a labdát egy hárompontoshoz. Komoly edzésmunkát nem végezhet, de a szerb sajtó szerint a lelkiereje hihetetlen, ő az ország hőse.

„Az optimizmus mindig a természetemben volt, a jelek szerint most sem hagyott cserben. Amikor a szörnyűség megtörtént, szembesülve vele sokkot kaptam, elájultam. Amikor a helikopteren magamhoz tértem, az első gondolatom az volt: és akkor most mi van? Elvesztettem a lábam, de abba még senki sem halt bele. Ma sem tudok erre másként gondolni. Édesapám tanított még kicsi koromban arra, hogy a sorscsapás, ami az embert nem öli meg, a lelkét megerősíti. Már tapasztalatból is tudom, igaza volt" – írja a kialföld.hu.

„Ha álmodom, akkor még futok is, kosarazok is, olyan vagyok, mint mindenki más, aki egészséges, amilyen nem egész két hónapja még magam is voltam. Nagyon nehéz annak tudatában élni, hogy az ember nyomorék lett, de csak akkor, ha mindig azzal foglalkozik. A tragédia minden részletére emlékszem, de nincsenek miatta rémálmaim. Mással kötöm le magam. A kórházban olvasok, internetezem és tanulok. El kell fogadnom a sorsomat, tovább kell lépnem. Ebben rengetegen segítenek. Csodálatosak a szüleim, a fivérem mindig mellettem van, a barátaim naponta felkeresnek" – folytatta a játékos, aki mindent tud a győri csapatról.

„Valaki mindennap felhív, naprakész vagyok. Arról is tudok, hogy szerződtettek két amerikait, nagyon szorítok értük" – mondta Kovacsevics, akinek a győri klub munkát is ajánlott.

„Nagyon hálás vagyok, de nem tudom, mit mondjak erre. Egy biztos: jólesik a törődés és boldog vagyok, hogy ilyen embereket ismerhettem meg. Majd meglátjuk, mi lesz, ha kimegyek a kórházból, és protézis segítségével járni tudok. Munkahelyet Belgrádban is ajánlanak, Vanja Udovicsics sportminiszter jó barátom, szintén azt mondta, számíthatok rá és a szerb sportra."

A tervek szerint a győri csapat hamarosan meglátogatja Belgrádban Kovacsevicset, és szervezés alatt van egy, a játékos rehabilitációját segítő mérkőzés is a Partizan Belgráddal.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport