2015 végére készül el a Nemzeti Kosárlabda Akadémia

2014.06.17. 15:08

A bontási munkálatokkal kezdődött meg a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia 1,9 milliárd forintos beruházása egy korábbi szennyvíztelep helyén, írja az MTI.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azt mondta, a megyeszékhely déli városrészében legkésőbb jövő év végére készülhet el a Rátgéber László nevével jelzett intézmény. Hozzátette: a 2014 utolsó negyedévében induló építkezések befejeztével az első, 21. századi színvonalat képviselő hazai kosárlabda utánpótlásbázis jön létre.     

Az épülő komplexum 1,9 milliárd forintos kormányzati támogatásból valósul meg; egy új kosárlabdacsarnok épül három pályával és 400 ember befogadására alkalmas állandó lelátóval, valamint két bővíthető mobil lelátóval. A beruházás részeként kiszolgáló-létesítményeket is kialakítanak, és új kollégiumi szálláshelyek is lesznek.