Árpád
3 °C
12 °C

Jordan úgy dob, akár vissza is térhetne

2014.08.05. 22:16

A jelenleg 51 éves Michael Jordan mostanság a Charlotte Hornets (korábban Bobcats) NBA-csapat igazgatója és tulajdonosa, de amilyen gyengén teljesített időnként csapata, és ahogy vasárnap dobált a Michael Jordan-kosárlabdatáborban, nem lenne annyira furcsa, ha visszatérne a pályára.

A Charlotte az előző szezonban ugyan 43 meccset nyert és bejutott a rájátszásba, 2011–12-ben, a lockout idejét mindössze 7 győzelemig vitte. Ebbe a csapatba pedig simán befér valaki, aki amellett, hogy egykor a legjobb volt, még most is könnyedén bedob 11-et zsinórban a pálya bármely pontjáról.

Persze senki nem fogta Jordant a dobálás közben, de az, hogy ilyen könnyen dobja a triplákat, ne tévesszen meg senkit, attól még egyáltalán nem könnyű. Az idei produkciója ugyan nem annyira látványos, mint a tavalyi, amikor zsákolt, de tulajdonképpen sokkal lenyűgözőbb pont a lazasága miatt.