Kobe arcába könyököltek, állt a bál az NBA-nyitányon

2014.10.29. 09:37

Szerda hajnalban elkezdődött az NBA-alapszakasza, a Los Angeles Lakersben a pályán volt Kobe Bryant, aki egyből balhéba is keveredett volt csapattársával, Dwight Howarddal, aki leginkább Kobe miatt is távozott a Houston Rocketshez tavaly.

A korábbi csapattársak, a meccs utolsó negyedében akadtak össze, amikor Bryant igyekezett megakadályozni, hogy Howard a lepattanó megszerzése után egyből indítson. Ennek lett az a vége, hogy a Rockets-játékos arcon könyökölte. 

A két kosaras rögtön elkezdett magyarázni egymásnak, aztán többen közéjük ugrottak, a felvételek alapján Kobe olyanokat mondogatott Howardnak, hogy próbálja csak meg kóstolgatni, és amúgy is puhány. Mindkét játékos technikait kapott, a meccset pedig a Rockets nyerte meg 108-90-re.

Kobe Bryant and Dwight Howard

Howard a mérkőzés után a sajtótájékoztatón igyekezett kerülni a témát, amikor a balhéról kérdezték csak annyit mondott, annak örül, hogy győztesen távoztak Los Angelesből. Bryant viszont azt mondta, ő tényleg nagyon kedveli Howardot, de azt tudatni akarta vele, hogy nem szereti, ha az arcába könyökölnek. Volt egy sajnálatos sérülés is a meccsen, a Lakers újonca, Julius Randle élete első profi meccsén eltörte a lábát, műtét és hosszú kihagyás vár rá.

A címvédő San Antonio Spurs egy ponttal tudta otthon megverni a Dallas Maverickset, a New Orleans Pelicans pedig az Orlando Magicet intézte el otthon 101-84-re, a hazai csapatban Omer Asik és Anthony Davis együtt negyven pontot, harmincnégy lepattanót és tizennégy blokkot hozott össze. 

Eredmények:

San Antonio Spurs-Dallas Mavericks 101-100

New Orleans Pelicans-Orlando Magic 101-84

Los Angeles Lakers-Houston Rockets 90-108