A döntő küszöbén a címvédő Szolnok

2015.05.09. 19:14

A címvédő Szolnok nyert Sopronban szombaton a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének második mérkőzésén, ezzel már 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

Elődöntő, 2. mérkőzés: Soproni Sördögök-Szolnoki Olaj KK 72-86 (19-22, 13-19, 17-23, 23-22). Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a Szolnok javára.

A csata első felvonásában a szolnokiak fölényes, 33 pontos győzelmet arattak a Tiszaligeti Csarnokban (87-54) szerdán, főként Michael Lee 20 pontjának köszönhetően. A második mérkőzésen a szerb Marko Brkic és Strahinja Milosevic nélkül felálló Tisza-partiak csaknem végig vezettek az első félidőben, főként a remekül célzó Vojvoda Dávid révén. Hazai részről a montenegrói Milos Borisov ezúttal is szállította a pontokat, ennek ellenére a nagyszünetben 32-41 volt az állás.

Térfélcsere után a negyeddöntőben a Kaposvárt idegenbeli bravúrral búcsúztató Sopron nem tudott tíz ponton belülre kerülni, az utolsó játékrész már 49-64-ről indult. A vendégek 65-84-nél 19 pontos előnyben voltak, aztán a Sopron faragott a különbségen, de közel kerülni nem tudott riválisához. A találkozó legjobbja Vojvoda lett 29 ponttal, a 2-0-ra álló párharc kedden folytatódik Szolnokon.

Atomerőmű SE - KTE-Duna Aszfalt 65-52 (16-8, 18-16, 13-13, 18-15)

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-1

A bennmaradásért vívott csata harmadik, utolsó meccsén a ZTE legyőzte a MAFC csapatát, ezzel eldőlt, hogy a fővárosiak búcsúznak az élvonaltól.

A bennmaradásért, 3. mérkőzés:

Zalakerámia ZTE KK-MAFC 77-61 (12-16, 22-18, 21-15, 22-12)

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-1 a ZTE javára.