Sosem látott mennyiségű pénzt kap LeBron James

2015.12.08. 12:35

Történelmi, élete végéig szóló szerződést kötött a Nike LeBron Jamesszel, a Cleveland Cavaliers kosarasával.

Az ESPN beszámolója szerint a megállapodás több szempontból is különleges, ugyanis az amerikai sportszergyártó cég 44 éves történetében még nem volt példa arra, hogy valakivel örökös szerződést kössön, ráadásul - bár a konkrét összeget nem hozták nyilvánosságra -, ekkora pénzt sem kapott még egyetlen sportoló, hogy egy márka reklámarca legyen.

James még középiskolásként kötött 93 millió dolláros szerződést a Nike-val, amelyet 2010-ben hosszabbítottak meg kedvezőb feltételekkel. A mostani megállapodásról annyit lehet tudni az ESPN szerint, hogy meghaladja Kevin Durantnek, az Oklahoma City Thunder játékosának 10 évre szóló, 300 millió dollárt garantáló szerződését.

Más sportszergyártó cégeknél már kötöttek hasonló szerződéseket, az adidasnál David Beckham és Derrick Rose, míg a Reeboknál korábban Allen Iverson kötelezte el magát egész életére.

A Nike-nak megéri a Jamesszel kötött üzlet, hiszen a kétszeres bajnok, négyszer a liga legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott kosaras cipőiből csak ebben az évben becslések szerint 400 millió dolláros bevételre tett szert. (MTI)