A twerkelő állatok, párzó unikornisok és Michael Phelps hazája

2016.01.30. 09:51
Be tudna dobni egy kosárlabdát 580 centiméter távolságról egy 3,05 méter magasan található, 46 centi átmérőjű gyűrűbe? Nem hangzik kifejezetten bonyolult feladatnak. És ha közben twerkelő haszonállatokkal kellene szemeznie? Vagy csókolózó, netán párzó unikornisokkal? Vagy egy Miley Cyrusnak öltözött, falbontó golyót lengető kövér férfival? Esetleg magával a 18-szoros olimpiai bajnok úszó Michael Phelpsszel?

Nem őrültünk meg, még mindig ugyanarról van szó: egy büntetődobásról egy kosárlabdapályán. A nehezítés sem holmi kitaláció, mind megtörtént eset, és a tények alapján valóban működő nehezítések.

De kezdjük is az egészet az elejéről. Az, hogy a hazai szurkolók megpróbálják a lehető legjobban megzavarni az ellenfelet egy kosárlabda-mérkőzés alatt, egyáltalán nem újdonság. Az 1960-as római olimpián a szovjetek ellen is fújolt már a közönség abban a reményben, hogy rontanak a büntetővonalról, de a szokás ott van az NBA-ben, az egyetemi bajnokságban, sőt, a középiskolai meccseken. És nem csak a büntetőkre terjed ki a zavarkeltés, az is bevett szokás, hogy a tényleges támadóidő helyett pár másodperces eltéréssel visszaszámolva próbálják a szurkolók elhamarkodott dobásba hajszolni az ellenfelet.

Ami viszont az elmúlt években a büntetődobások alatti trollkodással történt, egészen példa nélküli.

A műfaj leginkább az amerikai egyetemi bajnokságban virágzik, a legnagyobb mesterei pedig az Arizona State egyetem (ASU) hallgatói. Nincsenek persze egyedül, de mégis egyedülállók – hogy miért is, azt mindjárt bemutatjuk.

Az Arizona State mellett számos helyen jól bejáratott recept alapján próbálják meg kizökkenteni az ellenfeleket. A Utah State-nél egy Bill Sproat nevű, meglehetősen túlsúlyos fickó találta ki 2009-ben, hogy furábbnál furább jelmezekben, hatalmas hasából a lehető legkevesebbet takarva rontja majd le az ellenfelek dobószázalékát. Batman, Kupidó és Pán Péter is tiszteletét tette a meccseken, egészen addig, amíg 2011-ben egészségügyi gondok miatt Sproatnak vissza kellett vonulnia a zavarkeltéstől. A helyére több Utah State-hallgató lépett, életben tartva a hagyományt.

Az NCAA két igazi nagymenőjének számít a Duke és a North Carolina, természetes, hogy az ő szurkolóik is megtesznek mindent a legkisebb előnyért is. A Duke eszelős szektora, a Cameron Crazies az egyik leghevesebb szurkolói csoport az országban, bár a hatékonyságuk nem emeli őket elit szintre. A csak náluk legalább a 70-es évek óta húzódó szokás a 2000-es évek közepén egy Speedo Guy néven elhíresült, egy szál fürdőnadrágban ugráló ikont is kitermelt, az ő eltűnésével viszont a zavar szintje is csökkent.

És persze ott van az Arizona State is, ami 2013-ban forradalmi újdonsággal állt elő, amikor a szurkolói előálltak a Curtain of Distracion, vagyis a Megzavarás Függönyével.

Az Arizona State őrült szurkolói

2012-13-ban az ellenfeleink hatékonyabban dobták a büntetőket, amikor a hallgatói szektor felé támadtak, mint a másik oldalra. Ezt nem hagyhattuk

mesélte Alexandria Arroyo, az egyetem nővérnek tanuló hallgatója a New York Timesnak. Úgyhogy addig ötleteltek, amíg rátaláltak a valóban tökéletes megoldásra, a függönyre, ami mindig új őrületet rejt. Amióta bevezették, az ellenfelek által a második félidőben dobott büntetők hatékonysága drasztikusan lecsökkent – a vendégek ekkor támadnak a hallgatóknak fenntartott szektor felé, akik így a mérkőzés döntő szakaszában tudnak jó eséllyel belenyúlni a végeredménybe.

A New York Times 2015-ös elemzése szerint nem is akármilyen mértékben: az Arizona State pályáján játszó csapatok átlagosan 8,7 százalékkal gyengébb büntetőszázalékot hoztak össze a Wells Fargo Arenában, mint a többi idegenbeli meccsükön, ez pedig mérkőzésenként 1,7 pontot jelent az Arizona State Sun Devils számára. A 8,7 százalékos mutató messze a legmagasabb a NYT 2011-ig bezárólag végzett kutatásában, a második helyen a Northwestern 6,6 százalékkal állt.

A függöny mögött várakozó bizarr jelenetek repertoárja pedig kimeríthetetlennek tűnik. Volt már csípőrázó Elvis Presley, pelenkába bújtatott Kupidó, vagy Miley Cyrusnak öltözött férfi. „Néha az egész lelátó röhög, amikor meglátják, mivel is készültek a hallgatóink. Olyan pedig nincs, hogy a büntetődobó teljesen ki tudja zárni a fejéből azt, ami előtte történik. Muszáj odanéznie legalább egy pillanatra, annyi pedig elég is” – véli Nick Granillo, az ASU korábbi játékosa, de ebben egyetért vele Arroyo is: „Nincs jobb érzés annál, amikor látjuk, hogy még a büntetőt elhibázó ellenfél is elvigyorodik a rossz dobás után.”

Rossz és rossz között is van persze különbség. Egy felfújható gitárt felkapó félmeztelen, furcsa táncot lejtő fickó talán nem a legzavaróbb dolog a világon.

Legalábbis állatmaszkot viselő, előbb kánkánozó, majd twerkelő őrülteknél, esetleg párzó unikornisoknál valószínűleg mindenképp jobb.

A 942 Crew nevet viselő hallgatói szektor (942 ülés van benne, innen a név) egyébként pont a Duke-on legendává váló Speedo Guy videóit nézve találta ki a függönyt. Egy hatalmas koreográfiához darabokra vágott, és a székekre helyezett képkockákhoz túl lusták voltak, a kartonból kivágott, pörgetés közben optikai illúziót keltő képeket pedig elcsépeltnek tartották, Speedo Guy, vagyis Patrick King munkásságában viszont kimeríthetetlen ötletet láttak.

A függöny első bevetésekor rettentő idegesek voltak, hogy bejön-e a húzás, ami azóta hatványozottan jó döntésnek bizonyult. Olyannyira, hogy az Arizona State korábbi, már rég végzett hallgatói külön adományokat küldenek a 942 Crew számára kifejezetten azért, hogy jobb, szebb, még zavarba ejtőbb kellékeket tudjanak vásárolni a függöny mögötti őrülethez.

Január vége felé viszont komoly kihívóra akadtak a Sun Devils hallgatói: egy ohiói középiskola diákjai ugyanis egy komplett műszülést vezettek le a palánk mögött, dupla sikerrel: az újszülött fiú is egészséges lett, és a büntető is kimaradt.

Szóval kellett egy igazán nagy dobás az Arizona State és a 942 Crew számára: nem kisebb embert, mint a 18-szoros olimpiai bajnok Michael Phelpset nyerték meg maguknak. A hírt be is lengették kedden, két nappal a következő hazai meccsük előtt, de ekkor még az is benne volt, hogy csak beöltöznek a nagy visszatérésre készülő úszónak.

De nem így lett, a függöny mögül maga Phelps lépett elő, és rögtön tökéletes mérleggel kezdett: az Oregon State játékosa, Stephen Thompson Jr. mindkét büntetőjét elrontotta.

Mint kiderült, az olimpiai rekordert úgy sikerült rávenniük, hogy épp az Arizona State egyetemen edz Bob Bowman vezetésével a riói olimpiára készülve, így ha már helyben volt, nem mondhatott nemet egy ekkora bulira.

És el is kellett a komoly segítség a Sun Devilsnek, idén ugyanis 21 mérkőzés után az ellenfelek 68 százalékkal dobnak a vonalról az Arizona State otthonában, de Phelps jelenlétében a szezon legjobb teljesítményét hozták össze, és 20 büntetőből csak 9 pontot kaptak.

Csak aztán nehogy Phelpsből is állandó kabala legyen, mert akkor gond lehet az olimpiai szerepléssel.