Női kosárlabda-Eb-selejtező: Izland legyőzte Magyarországot

2016.02.24. 22:34

A magyar női kosárlabda-válogatott kikapott Izlandon az Európa-bajnoki selejtező negyedik fordulójában, elszenvedve első vereségét a kvalifikációs sorozatban, írja az MTI.

A válogatott - kissé beragadt a kezdésnél, így Stefan Svitek szövetségi kapitány 13-2-nél időt kért. A házigazdák ennek ellenére 22-10-re elhúztak, de a nyitónegyed végére hét pontra csökkent a különbség. A folytatásban két magyar pontra kilenc érkezett válaszul, és Krivacsevics Tijána ugyan remekelt, de a nagyszünetben így is 46-35 volt az állás. A túloldalon a Miskolcon 16 pontot dobó - és a DVTK-ban is megfordult - Helena Sverrisdottir ekkor 20 pontnál tartott.

Térfélcsere után az izlandiak egy 9-0-ás rohammal kezdtek, és 57-36-nál eldőlni látszott a mérkőzés, ám a vendégek beleerősítettek, így a negyedik játékrész 68-56-ről indult. Sverrisdottir csak 2 pontig jutott a harmadik negyedben. A zárószakasz elején a Svitek-csapat kétszer is feljött tíz pontra (68-58, 73-63), de ennél közelebb már nem tudott férkőzni ellenfeléhez.

A 3/1-es győzelmi mérlegnél tartó magyarok legközelebb, november 19-én a portugálokat fogadják.

A négycsapatos csoportokban az utolsók elleni eredmények kiesnek, így várhatóan az Izland elleni eredmények nem számítanak majd a sorozat végén.

A selejtezőkörből a kilenc csoportgyőztes, továbbá a hat legjobb második jut ki a 2017-es Eb-re, a házigazda csehek alanyi jogon résztvevők.

E csoport, 4. forduló:

Izland-Magyarország 87-77 (22-15, 24-20, 22-21, 19-21)

A legjobb magyar dobók: Krivacsevics 24, Fegyverneky 12