Hanga 11 pontjával nyert a Vitoria az Euroligában

2016.03.24. 12:54

Hanga Ádám remeklésével a Laboral Kutxa Vitoria hazai pályán legyőzte a szintén spanyol Barcelonát szerdán a férfi kosárlabda Euroliga top 16-jának 12. fordulójában.

A baszk együttes 12 789 néző előtt 75-71-re nyert, a kezdőötösben pályára lépő magyar légiós 37 perc alatt 11 pontot és 7 lepattanót gyűjtött. Az összesített egyéni statisztikákon alapuló VAL-értéke 20 lett, ezzel csapata második leghasznosabb játékosának bizonyult.

"Nagy meccsen győztünk, ráadásul amikor a legjobban kellett, büszke vagyok a csapatra! Idén már másodszor fektettük két vállra a Barcát. Három percet leszámítva végig a pályán voltam, elfáradtam. Örülök annak, hogy továbbra is jól megy a játék, de legfőképpen annak, hogy megvan a győzelem" - nyilatkozta az MTI-nek a 26 éves magyar kosaras, hozzátéve: továbbra sem jutottak még be az Euroliga-negyeddöntőbe, de ez még ebben a fordulóban változhat, a többi eredménytől függően.

A Vitoria az F jelű nyolcas második helyén áll 8/4-es mutatóval. A top 16-os szakaszból még két forduló van hátra, mindkét csoportból az első négy kerül az április 12-én rajtoló negyeddöntőbe.