Szőnyegbombázás: 41 pont egy negyedben a Golden State-től

2016.04.25. 09:16

Nyert a Golden State Warriors a Houston Rockets ellen az NBA-rájátszásban, de aggódhat is. 

Egyrészt, a Houston Rockets ellen elég simán megnyerték a negyedik mérkőzést a párharcban, és már 3-1-re vezetnek, így már csak egy győzelem kell, hogy továbbjussanak. A vasárnapi meccs harmadik negyedében úgy szórtak negyvenegy pontot, hogy Stephen Curry a pályán sem volt, miközben a texasiak csak hússzal tudtak válaszolni, itt el is dőlt a mérkőzés.

A címvédő annyi hármast dobott a mérkőzésen, hogy beállította saját rájátszásbeli csúcsát. 

Másrészt viszont aggódhatnak, mert Stephen Curry megint megsérült. Az NBA-sztár a párharc legutóbbi két meccsét kénytelen volt kihagyni, mert megint a bokájával bajlódott. Vasárnap este aztán visszatért, de az első félidő vége előtt megsérült a térde, emiatt nem tudta folytatni a mérkőzést. Hétfőn derül majd ki, mi a pontos diagnózis. 

A Golden State a következő mérkőzésen már be is húzhatja a továbbjutást, mert fogadják a Rocketset, otthon pedig nagyon nehéz őket megverni. 

A Cleveland Cavaliersnek már megvan a továbbjutás: a negyedik meccsükön is verték a Detroit Pistonst, és 4-0-s söpréssel mentek tovább. 

A meccs nagy jelenete Kyrie Irvingé volt: a harmadik negyed végén még pont a dudaszó előtt a félpályáról eresztette el a labdát, be is jött a hárompontos. 

 

Eredmények:

Főcsoport-negyeddöntő, 4. mérkőzések:

Kelet:

Detroit Pistons-Cleveland Cavaliers 98-100

A párharc végeredménye: 4-0 a Cleveland javára.

Boston Celtics-Atlanta Hawks 104-95, hosszabbítás után

A párharc állása: 2-2.

Nyugat:

Houston Rockets-Golden State Warriors 94-121

A párharc állása: 3-1 a Golden State javára.

A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.