LeBron bedurvult, 60 pontot fordított a Cleveland

GettyImages-538916834
2016.06.09. 08:35

Az NBA-döntők történetének legnagyobb fordítását mutatta be két meccs között a Cleveland Cavaliers, amely a vasárnapi második meccsen még 33 ponttal kapott ki Oaklandben, az első hazai meccsén viszont 30 ponttal nyert, vagyis a két meccsen a két csapat között 63 pontot fordult az eredmény.

Az idei rájátszásban hazai pályán még veretlen Cavaliers mindent beleadott, az első negyedben Kyrie Irving volt az ász, utána viszont LeBron James is csatlakozott mellé: előbbi 30, utóbbi 32 ponttal zárt, pedig a döntő első két meccsén csak 42 pontig jutott.

LeBronon kifejezetten látszott, mennyire elszántan el akarta kerülni a 0-3-as kezdést a döntőben, volt, hogy egy orra esésből valahogy felegyenesedve zsákolt hatalmasat.

De hogy mennyire komolyan vette a meccset, talán az a játék mutatja be legjobban, amikor a már sípszó után, mintegy csak játékból kosárra dobó Stephen Curryt is leblokkolta, hogy jelezze, ma itt nincs mókázás Clevelandben.

 

Persze a Cavs harmincpontos győzelméhez az is kellett, hogy a Warriors szétessen: nem volt 20 pont fölötti játékosuk, de még a kettő az egy elleni helyzetekkel sem nagyon tudtak mit kezdeni, ami azért nem jellemező rájuk. Mindezt ráadásul úgy érték el, hogy Kevin Love nem tudott játszani a második meccsen elszenvedett agyrázkódása miatt.

 

Döntő, 3. mérkőzés:

Cleveland Cavaliers-Golden State Warriors 120-90 (33-16, 18-27, 38-26, 31-21)

legjobb dobók: James 32, Irving 30, Smith 20, illetve Curry 19, Barnes 18, Iguodala 11

A párharc állása: 2-1 a Golden State javára. A döntő negyedik meccse magyar idő szerint szombat hajnalban következik, újra Clevelandben.