Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Divatba jött az NBA-ben a halál sor

2016.10.25. 15:40
Sűrű holtszezonon van túl az NBA, visszavonult Kobe Bryant, Tim Duncan és Kevin Garnett is, míg a döntőt elvesztő Golden State Warriors soha nem látott szupercsapat szintjére emelkedett Kevin Durant leigazolásával, és azonnal újra első számú esélyessé léptek elő. De még azelőtt, hogy kvázi legyőzhetetlenné gyúrták volna magukat, elindítottak egy folyamatot, ami kezdi az egész NBA-ben éreztetni a hatását. Ez nem más, mint az úgynevezett halál sor terjedése.

Sebesség mindenek fölött

Kezdjük rögtön az elején azzal, hogy mi is az a halál sor. Lényegében egy olyan ötös, amiben elit dobójátékosok, kiváló, egyben több poszt ellen is bevethető védők, és remek helyzetfelismeréssel megáldott játékosok kapnak helyet. Nézzük ezt a 2016-os Warriors példájára lefordítva.

Kevin Durant, Stephen Curry és Klay Thompson egyedül is rettentő veszélyesek lennének egy csapatban, így hárman viszont majdhogynem megoldhatatlan feladatot okoznak az ellenfélnek, mert bár mindegyiküket két emberrel kellene fogni, az egész csapatot egy az egyben kell lefogni, ami hatalmas pluszt jelent Durantnek, Currynek és Thompsonnak is.

Védekezésben ott lesz a sorban kétszer is a legjobb védőcsapatba választott Draymond Green, aki ugyan csak 201 centi magas, de annyira energikusan és erőszakosan játszik, hogy egy 213+ centis centert is simán megállít. Thompson az irányítók, a dobók és a legtöbb kiscsatár ellen is hatékony, Curry sem akármilyen védekezésben, Andre Iguodala pedig a centerek kivételével mindenkin képes védekezni, nem véletlenül lett a 2015-ös döntő MVP-je, akkor LeBron Jamest fogta tanári módon.

És ha ez nem lenne elég, a fenti ötösből négy játékosnak (Thompson kivételével) volt legalább egy szezonja, amiben meccsenként 5 assziszt fölött volt az átlagja, vagyis egyáltalán nem ragaszkodnak a befejezéshez, ha jobb helyzetben látnak társat, kérdés nélkül passzolnak.

Kényszer szülte az első verziót

A Warriors véletlenül bukkant rá, hogy milyen hatékony is lehet Curry, Thompson, Green és Iguodala négyese bárkivel kiegészítve. A 2015-ös döntőben három meccs után 2-1-re vezetett a Cleveland Cavaliers, kellett valami új ötlet, amivel felrázhatták a csapatot a Warriorsnál. Nick U’Ren segédedző vetette fel, hogy a fenti négyesre kellene építeni egy ugyan kevés ideig használt, de az idő alatt rettentő gyors tempóban játszó négyest. Az edző Steve Kerr nem nagyon bízott a dologban, de nem volt veszteni valója, a Golden State pedig hármat nyerve megfordította a döntőt.

Úgy festett, hogy verhetetlen kombinációra bukkantak, az alapszakaszban rekordot döntöttek, a rájátszásban viszont kiderült, nem sebezhetetlenek: előbb az Oklahoma City Thunder izzasztotta meg őket, majd a döntőben Iguodala sérülése és Draymond Green eltiltása, no meg a LeBron James vezette Cavaliers óriási feltámadása meg is állította a Warriorst.

Megtoldották egy MVP-vel

A 2014-15-ös idényben még nem is létező sor a következő szezonban már alapvetés volt a Warriorsnál. Legtöbbször Curry, Thompson, Green, Iguodala és Harrison Barnes játszott együtt a gyors tempóra optimalizált felállásban, de így együtt is csak 172 percet és 51 másodpercet voltak pályán az alapszakaszban, ami jól mutatja, hogy csak erre nem lehet építeni egy csapatot. Amikor viszont együtt voltak fent, az elképesztően jól működött: 100 támadásra viszonyítva a teljesítményüket, 44,4 ponttal voltak jobban az ellenfeleiknél.

Durant nyári leigazolásával a sor leggyengébb tagját, Harrison Barnest cserélték le az NBA egyik legjobb játékosára.

A helyzet ezzel elég kétségbeejtő lett az NBA másik 29 csapata számára. Curry, Thompson és Durant is bármikor és bárhonnan képes triplát dobni, nem lehet tehát elég távol elkezdeni védekezni rajtuk. Curry, Durant és Green hibátlanul tör palánkra is, tehát túl sok utat sem lehet nekik hagyni. Duplázni egyiküket sem lehet, ha bárkire fellépnek ketten, azonnal megkapja a labdát az üresen maradt ember, aki vagy bevág egy triplát zavartalanul, vagy még simábban megy palánkra. Ha pedig meg is állítják a palánkra törő játékost, szinte biztos, hogy mögötte vagy a széleken valaki üresen marad, aki nem hibáz.

De mit lehet ezzel kezdeni?

Röviden: nem sokat. Az alapszakaszban majdhogynem lehetetlen lesz megállítani a Warriorst, de nem is ez a cél. Tavaly 73-9-es rekorddal zárták az alapszakaszt, a döntőre viszont elfogytak, és nem jött össze a címvédés. Az új Warriors persze sokkal nagyobb kihívást jelent az ellenfeleknek, de az új Warriors még vékonyabb, mint az egy évvel korábbi.

A Curry, Thompson, Durant, Green, Iguodala ötöst szinte lehetetlen megverni, de ez az ötös még egy NBA-döntős meccsen sem fog 5-8 percnél többet kapni együtt. A kulcs tehát az, hogy a padot kell megverni.

Azért, hogy a Warriors be tudja építeni a csapatba Kevin Durant szerződését, fel kellett áldoznia a cserepadot. A kezdők mögötti 10 ember messze-messze kiegészítő szint a ligában, egyedül talán Shaun Livingsont és JaVale McGeet vinnék el nyugodt szívvel más csapatba is.

A cél a túlélés a halál sor ellen: amíg ők vannak a pályán, minimalizálni kell a különbséget, és utána kell belehúzni. Persze a sor megfogása sem lehetetlen, csak épp elképesztően sok mozgással jár. A The Ringer le is modellezte, hogy a Minnesota Timberwolves hatalmas, gyors fiatal magja hogyan lépett fel ellenük: a felső nézetre átrakott modelljükből jól látszik, hogy rengeteg futással és folyamatos emberfogás-váltással némileg hatástalanítható a Warriors is, ezt viszont a rájátszásban akár hét meccsen át ilyen szinten kivitelezni önmagában hatalmas kihívás lenne.

Indigó, nem copy paste

A halál sor persze másoknak is megtetszett, a Timberwolves is egy hasonló felállásból védekezett a Warriors ellen. A Golden State kezdőjét lemásolni senki nem tudja, mert nincs másik csapat, ahol négyen is a legjobb négyben lennének a saját posztjukon.

A Minnesota mellett még másik öt csapat áll viszonylag közel ahhoz, hogy a Warriorshoz hasonló kisemberes felállást tegyen a pályára, persze mind a saját kis csavarjával.

A Minnesota Timberwolvesnál a kulcs a 213 centis magassága ellenére hihetetlenül atletikus center, Karl-Anthony Towns, aki egyrészt úgy bánik a labdával, mint egy irányító, meg is nyerte a 2015-ös All-Star-gálán az ügyességi versenyt, másrészt olyan gyors, hogy bárkit ott tud hagyni egy pillanatra. A magassága miatt csak magasember tud rajta jól védekezni, de a sebessége és mozgékonysága miatt mindig fölényben lesz. Mellette ott van a zsákolókirály, de másra is elég jó Zach LaVine, a jövő nagy kanadai tehetsége, Andrew Wiggins, aki ha ráérez a hárompontosokra, még nagyobb fegyver lehet. Az ötöst jobb híján Kris Dunn és Brandon Rush egészíti ki, de helyettük jöhetne még erősítés.

Ahogy a Warriors a 2015-ös döntőben, úgy a Detroit Pistons a 2016-os rájátszásban rakta össze kényszerből a maga halál sorát. A Cavaliers elleni negyedik meccs utolsó perceiben játszottak a Reggie Jackson, Kentavious Caldwell-Pope, Stanley Johnson, Tobias Harris és Marcus Morris ötössel. Mindannyian a hárompontos vonalán álltak és ész nélkül dobálták a labdát, és bár kikaptak 100-98-ra, felismerték, hogy az alapszakaszban összesen egyetlen percet kapó ötösben több lehetőség is van.

A Milwaukee Bucks megoldása talán a legsajátságosabb: olyan emberekkel próbálkozhatnak, akiknek irreálisan nagy a karfesztávolságuk. Giannis Antetokounmpo 211 centis, a karjait viszont 221 centire tudja széttárni, a 203 centis Khris Middleton magasságánál 8 centivel nagyobb karfesztávolsággal bír, Jabari Parkernél ugyanez a szám a 203 centis magassága mellé 212 , az újonc Thon Maker (216 cm) 221 centit tud befogni, John Henson pedig mindenkinél nagyobb, 226 centis karfesztávolsággal bír a 211 centije mellé. Ez főleg védekezésben óriási plusz a Bucksnak, messzebb és magasabbra érnek a játékosaik, akik kevés mozgással is nagy területet le tudnak védekezni. Persze támadásban sem árt, ha van öt elég gyors, ugyanakkor rettentő magas emberük.

Hasonló felfogás áll az Orlando Magic ötöse (Mario Hezonja, Evan Fournier, Aaron Gordon, Serge Ibaka, Bismack Biyombo) mögött: ez a sor nem támadásban, hanem védekezésben elit. Gyorsak, ügyesek és jól lepattanóznak – a céljuk nem az, hogy minél több pontot dobjanak, hanem hogy az ellenfél érjen el minél kevesebbet, ők ugyanis biztosan nem fognak őrült pontmennyiséget összehozni.

A Utah Jazz titka, hogy náluk játszanak a legnagyobb kisemberek. Quin Snyder képes egy olyan ütőképes ötöst (Dante Exum, Alec Burks, Rodney Hood, Gordon Hayward, Trey Lyles vagy Boris Diaw vagy Joe Johnson) pályára küldeni, amiben mindenki 190-203 centi között van, mindenki több poszt ellen is képes védekezni, a dobóképességük miatt pedig képesek széthúzni az ellenfelet.

A védelemre épít a Boston Celtics is (Avery Bradley, Marcus Smart, Jaylen Brown, Jae Crowder és Al Horford), de az ő fegyverük a sebesség lesz. Ebből az ötösből mindenki rettentően gyors, Bradley és Smart az egész pályán képes védekezni a guardok ellen, a másik három pedig átlag feletti módon halássza le a passzokat. És itt jön be a sebesség: bár sem elit tripladobójuk, sem igazi lepattanózójuk nincs, a labdaszerzésekből villámgyorsan át tudnak gázolni az ellenfelen, amiből rengeteg pontjuk lehet.