A lelket is kizsákolták Stephen Curryből

2017.01.11. 08:41

James Harden kedden is elképesztő formában játszott a Houston Rocketsban, újabb tripla-duplával zárt a New Orleans Hornets ellen megnyert meccsen (40 pont, 15 lepattanó, 10 assziszt), ezzel pedig a liga történetének negyedik játékosa lett, aki úgy szerzett sorban két tripla-duplát, hogy mindkettőben legalább 40 pontig jutott. Harden előtt ez az idén a tripla-duplázást művészi szintre emelő Russell Westbrook, illetve Michael Jordan és Pete Maravich csinálta meg.

Nyert a nyugati főcsoport legnagyobb esélyesének tartott Golden State Warriors is, de Stephen Curry valószínűleg nem a sikerre emlékszik majd erről a találkozóról, hanem arra, hogy James Jones brutális erővel zsákolt fölötte. Jones úgy ment a dudaszós kosárért az első negyed végén, mintha Curry ott sem állt volna előtte, a hárompontosok mesterének nem sok esélye volt.

Jonesnál is nagyobbat ugrott a Celtics-kosaras Gerald Green, aki majdnem a plafonról húzott le egy labdát az alley-oopra a Toronto Raptors ellen.

A keleten harmadik helyen álló Celtics fontos meccset nyert, hiszen így közelebb kerültek valamivel a második Raptorshoz. A győzelemhez abszurd pontok is kellettek: itt például szinte biztos, hogy még Isaiah Thomas sem gondolta, hogy ez a vaktában elengedett dobás bemehet, az pedig már csak a bónusz volt, hogy mivel faultoltak ellene dobás közben, még egy büntető is következett.

Eredmények

Los Angeles Lakers-Portland Trail Blazers 87-108

Golden State Warriors-Miami Heat 107-95

Sacramento Kings-Detroit Pistons 100-94

Utah Jazz-Cleveland Cavaliers 100-92 

San Antonio Spurs-Milwaukee Bucks 107-109

Houston Rockets-Charlotte Hornets 121-114

Toronto Raptors-Boston Celtics 114-106

Brooklyn Nets-Atlanta Hawks 97-117

Washington Wizards-Chicago Bulls 101-99