LeBron beégett a zsákolásnál, kétszer

2017.02.10. 10:30

A Cleveland Cavaliers már éppen kezdett volna kimászni abból a gödörből, amibe januárban esett, de zsinórban négy győztes meccs után az Oklahoma City Thunder ellen megint becsúszott egy vereség, ráadásul LeBron Jamesnek is keserves estéje volt. 

Az egy dolog, hogy a teljes utolsó negyedben nem volt képes pontot szerezni, de korábban két zsákolásnál is beégett. Először a második negyedben fogott ki rajta a gyűrű, amikor egy tiszta helyzetből képtelen volt behúzni a labdát. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy szabálytalankodtak ellene, és ő is reklamált, de a lassításon látszott, hogy az OKC-kosaras nem ért hozzá a levegőben. 

A harmadik negyedben már oldalról próbált betörni, de megint nem jött össze a zsákolás, mert belecsapta a labdát a gyűrűbe. 

A meccset amúgy 18 ponttal zárta.

A másik oldalon jött a szokásos tripla-dupla Russell Westbrooktól, akinek ez volt a szezonban a huszonhatodik ilyen teljesítménye. Most 29 pontot, 11 asszisztot és 12 lepattanót szerzett a 118-109-re megnyert meccsen. 

Eredmények:

  • Portland Trail Blazers-Boston Celtics 111-120
  • Dallas Mavericks-Utah Jazz 112-105 - hosszabbítás után
  • Oklahoma City Thunder-Cleveland Cavaliers 118-109
  • Charlotte Bobcats-Houston Rockets 95-107
  • Orlando Magic-Philadelphia 76ers 111-112