Meg ne lássa ezt valaki az NBA-ből!

2017.05.10. 18:50

Érdekes dologgal kísérleteznek majd szeptemberben a brit kosárlabda All-Star-tornán, ami nem egy megszokott gálameccs, hanem valójában nyolc csapat rapidtornája: öt óra alatt egy minibajnoksággal hirdetnek győztest a nyolc induló közül.

A szeptemberi tornán több érdekes szabály is lesz, például kétperces időszakok, amikor minden pont duplán számít, illetve az, hogy bevezetik az ötpontos vonalat.

AN2Isnm.png

Pontos leírást egyelőre nem adtak, az elnagyolt rajz alapján úgy tűnik, hogy valamivel 12 méternél, vagyis olyan 39 lábnál lesz ez a vonal, amin túlról minden kosár öt pontot ér majd.

Túl nagy esély persze nincs arra, hogy meghonosodjon ez a szabály, pedig valaki nagyon örülne neki: a Golden State Warriors ásza, Stephen Curry, aki az elmúlt két alapszakaszban 15 százalékos pontossággal dobált ilyen messziről. Idén nem nagyon törte magát, 23 ilyen távoli dobásából csak 1 volt jó, a 2015-16-os szezonban viszont 16-ból 5-öt bevágott, ami jól mutatja, hogy ha odafigyel, ilyen távolságról is hatékony tud lenni.

Az NBA-ben nemhogy az ötpontos, de még a négypontos vonal sincs komolyan terítéken, pedig pont az All-Star-meccsen lehetne ilyennel kísérletezni. Tétje úgysincs, és legalább fel tudnák mérni, hogyan fogadják a szurkolók.