Legjobbja nélkül, idegenben verte szét a Spurs a Rocketset

2017.05.12. 08:27

A San Antonio Spurs úgy ment neki idegenbeli meccsének a Houston Rockets ellen, hogy nem sokkal a mérkőzés előtt kiderült, nem játszhat a csapat egyik kulcsembere, Kahwi Leonard. 

Egyetlen győzelem kellett nekik, hogy továbbjussanak a főcsoport-elődöntőbe, ami így egy fokkal nehezebbnek tűnt, de így is kiütés lett a vége. 

Már az első félidőben látszott, hogy ez nem a Houston estéje lesz, mert tizenkilenc pontos hátrányban voltak a nagyszönetben, miközben a csapat húzóembere, James Harden mindössze öt pontot szerzett addig, és ötször eladta a labdát. 

A másik oldalon LaMarcus Aldridge-nak bezzeg nagyon ment: ő végül harmincnégy ponttal és tizenkét ponttal zárta a mérkőzést, és pályafutása során először játszhat főcsoport-döntőt. 

Az utolsó negyed elején akkor dőlt el végleg minden, amikor a Spurs sorozatban hét pontot szerzett, és elhúzott harminc ponttal, a vége pedig kiütés lett: 114-75-re nyertek, vagyis majdnem negyven ponttal nyomták le idegenben a Rocketset. A vesztes houstoniaknál James Harden minden felelősséget vállalt, azt mondta, a pálya mindkét végén kudarcot vallott. 

A főcsoport-döntőben a Golden State Warriors lesz a csapat ellenfele. 

Nyugati főcsoport, elődöntő:

Houston Rockets-San Antonio Spurs 75-114

A párharcot 4-2-re nyerte a San Antonio.