24 éve 81 millió dollárt adott volna érte, most 2,2 milliárdért az övé

2017.09.05. 18:11

NBA-rekordot jelentő 2,2 milliárd dollárért vette meg a helyi milliárdos Tilman Fertitta a Houston Rockets csapatát. Fertitta, aki éttermekből, hotelekből és kaszinókból szerezte 5 milliárd dolláros vagyonát, több mint két évtizede szeretné megszerezni a csapatot – amikor 1993-ban, legutóbb eladták a Rocketsot, Fertitta is az érdeklődők között volt, 81 millió dollárt ajánlott, de a klub végül a mostani eladóé, Leslie Alexanderé lett, ő 85 millió dollárt adott érte.

Vagyis Alexander 24 év alatt óriásit kaszált, majdnem 26-szoros áron tudja eladni az egyébként 1,65 milliárd dollárt érő csapatot – a Rockets ezzel a nyolcadik legértékesebb NBA-csapat, az élen a New York Knicks áll 3,3 milliárdos becsléssel.

A Rockets az Alexander érkezése utáni első két évben bajnok lett, az elmúlt 24 évben a meccseik 56,9 százalékát nyerték meg, ami az NBA ötödik legjobb mutatója ebben az idősávban.

Fertitta évek óta bérletes a csapatnál, így az első sorból szurkolhatott a Houstonnak, a következő szezonban viszont már a tulajdonosi páholyból figyelhet.