Szlovénia extázisban, szétszedték a szerbeket

2017.09.17. 23:35

Története során először Szlovénia nyerte meg a férfi kosárlabda-Európa-bajnokságot. A döntőben az oda veretlenül érkező szlovénok jól hajrázva 93-85-re verték Szerbiát úgy, hogy az egyik legjobbjuk sérülés miatt kiállt a harmadik negyedben. 

Szlovénia az elődöntőben triplákkal verte ki a spanyolokat, a döntőben is hasonló taktikával próbálkoztak. Az első negyedben azonban nem voltak pontosak a távoli dobásaik, az első hatból csak egy kísérlet volt sikeres. A jól lepattanózó szerbek három és fél perc után átvették a vezetést, és azt is nem is engedték át a negyed végéig, 20-22 volt az állás.

A második negyedben aztán megrázta magát a szlovénok csapatkapitánya, és állva maradt Szerbia. Az extázisban játszó Goran Dragic minden mozdulata veszélyt jelentett a gyűrűre, képtelenek voltak levédekezni, húsz pontot dobott egyetlen negyed alatt. Végül 35 pontnál állt meg. A szerb irányítót, Bogdan Bogdanovicsot viszont egész jól levették a pályáról, nem tudott igazán élni. Szlovénia tíz pont feletti különbséggel is vezetett, ebből kilenc maradt a félidőre (56-49).

000 SI7ZU

A harmadik negyedben Szlovénia jól kezdett, Dragic egyből egy triplával nyitott, de három perc után teljesen elbizonytalanodott, sorra jöttek a rontott dobások, közel négy percig nem találtak gyűrűbe a szlovénok. A szerbek viszont egész jól, talán a meccsen csak ebben a periódusban, használták ki hatékonyan a centereiket, így az utolsó negyedre már csak négypontos volt a hátránya Szerbiának (71-67). Szlovénia érzékeny veszteséget is szenvedett, a pontszerzésben és lepattanózásban is fontos Luka Doncic lába megsérült egy ugrás után, nem is jöhetett vissza a pályára.

Az utolsó negyedet is Szlovénia kezdte erősebben, a pihenőbe küldött Dragic helyett, Blazic és Nikolic termelte a pontokat. Nyolc pontra el is húztak, de a szerbek mentálisan erősek voltak, elsősorban Macsvan játékának köszönhetően feljöttek, majd 78-77-re vezettek is. 82-82-nél volt utoljára egyenlő, és a feszültséget a szlovénok bírták jobban. Bogdanovics rontott egy kétpontost, majd Kuzmics elrontott egymás után két büntetőt. Pedig a szerbek addig hibátlanok voltak ebben. A szlovénoknál Randolph bevágta a büntetőket és Prepelic is szerzett két fontos kosarat, így az utolsó percet hatpontos előnnyel kezdték. Szerbia nem is tudott közelebb jönni, 93-85 lett a vége.