Keleti oldal, nyugati oldal: Kezdődik az NBA-szezon!

cover
2017.10.17. 19:00

Minden idők egyik legmozgalmasabb nyarán van túl az NBA. Tucatnyi meghatározó játékos, All-Star és szupersztár cserélt csapatot nyáron, miközben debütálásra készül a 2010-es évek legerősebbnek tűnő újonc korosztálya. Az NBA a 90-es óta nem volt ennyire izgalmas, a Golden State Warriors jó úton jár, hogy a Jordan-féle Chicago Bulls trónjára törjön, miközben a ligába ömlő dollármillióknak köszönhetően egyre-másra épülnek a három sztárjátékosra alapozó szupercsapatok. A nyugati konferencia sosem volt még ennyire erős, miközben a kelet pár kivételtől eltekintve romokban áll.

A szezon kezdete előtt - a tavalyi nagydöntőhöz hasonlóan - Tőrös Balázzsal, a Sport TV szakkommentátorával elemezzük a mezőnyt a legújabb podcastünkben. A műsorban szó lesz arról, hogy miért lett idén minden eddiginél erősebb a nyugati főcsoport, ki a jobb a Celtics-Cavaliers párosból, mi várható a Warriors nyugati riválisaitól és persze arról is, hogy melyik csapatnak lesz a legnehezebb dolga idén. Na, jó, annyit elárulunk előre, hogy szerintünk a Bullsnak. A podcast után még bemutatjuk röviden főcsoportonként azt a 4+1 csapatot, akikre érdemes lesz idén odafigyelni.

Boston Celtics

Az idei nyár egyik legnagyobb győztese a Celtics, akiknek sikerült elhozni a liga egyik legjobb irányítóját Kyire Irving személyében, ráadásul Gordon Haywardöt is leszerződtették, aki még egyetemen dolgozott együtt Brad Stevens edzővel, de érdemes megemlíteni még Jayson Tatumot is, az idei draft harmadik választottját. Irvinggel a Celtics meggyengítette a legnagyobb keleti riválisát, a Clevelandet is, cserébe viszont nem csak értékes elsőkörös draftjogot vesztettek, de azt az Isaiah Thomast is, aki a maga 175 centijével és utolsó helyével a 2011-es drafton leginkább arra volt predesztinálva, hogy valami világ végi bajnokságban tűnjön el a süllyesztőben. Ehelyett Thomas hamar helyi legendává és hatalmas példaképpé vált, aki még a testvére halála után két nappal is pályára állt. a Celtics mégis elcserélte, hogy létrehozzanak egy olyan csapatot, ahol három potenciális All-Star (Irving, Hayward és Al Horford) mellett olyan remek kiegészítőemberek játszanak még, mint Marcus Smart vagy Marcus Morris, illetve Tatum és Jaylen Brown személyében még a jövő nagy ígéretei is bevetésre várnak. Teljesen egyértelmű, hogy a Celtics a keleti konferencia legjobb csapata papíron a Cleveland mellett, már csak össze kell gyúrni egy nyertes formációt belőlük.

reális elvárás: konferenciadöntő

irreális elvárás: bajnoki cím

amire érdemes majd figyelni: Hogyan lép elő LeBron James árnyékából a vezér pozícióba Kyrie Irving, és hogyan épül be a csapatba Brown és Tatum.

Toronto Raptors

Kanadában kicsit megállt az élet azzal, hogy a csapat tavaly megszerezte Serge Ibakát, akivel itt is háromra nőtt a kvázi All-Starok száma. Kyle Lowry és DeMar DeRozan még mindig a legjobb egyik legjobb védőpárosa, de a pad még úgy is rendkívül szűkösnek tűnik, hogy az osztrák óriás Jakob Poeltl, Pascal Siakam, Norman Powell vagy idén draftolt OG Anunoby személyében egy rakás izgalmas fiatal veszi körül őket.

reális elvárás: keleti csoport harmadik hely

irreális elvárás: konferenciadöntő

amire érdemes majd figyelni: Van-e még a Lowry-DeRozan párosban annyi, hogy eljussanak a konferenciadöntőig. Ha nincs, akkor valószínűleg indulhat újra az építkezés Torontóban.

Cleveland Cavaliers

Csak azért nem mondjuk azt, hogy új korszak kezdődik Clevelandben Irving távozásával, mert jövő nyáron simán távozhat (újra) LeBron James is, bár akkor meg elkezdődhet az építkezés, aminek fontos eleme lesz a Celticstől kapott – valószínűleg – magas draftjog jövőre. Egyébként minden arra utal, hogy idén a Cavs egy amolyan utolsó nagy generációs gurításra készül, hiszen a jelenlegi keretben hárman is vannak (James, Kyle Korver, Dwyane Wade), akik kimagaslóan erős 2003-as drafton kerültek be az NBA-be. Thomas nyilván más stílust képvisel, mint Irving, de szinte biztos, hogy olyan bizonyítási vágy lesz benne, mint még soha. Csak ne legyen maradandó problémája a csípősérüléséből. Mindenesetre a Cleveland még így is top 2-es keleten, és abszolút bajnokesélyes, hiszen olyan kiegészítőemberek érkeztek hozzájuk, mint James nagy spanja, Dwyane Wade, Jae Crowder vagy a kvázi utolsó esélyt kapó egykori MVP, Derrick Rose, akik Iman Shumperttel, Kyle Korverrel, Tristan Thompsonnal és J.R. Smith-szel kiegészülve még mindig jogos kihívói lehetnek a nyugati bajnoknak.

reális elvárás: keleti bajnok

irreális elvárás: győzni a Warriors ellen a döntőben

amire érdemes figyelni: Thomas biztosan megrohad majd a pályán, és különösen izgalmas lehet a keleti főcsoport döntője a Celtics és a Cavs között. Természetesen minden azon múlik majd, hogy James marad-e Clevelandben vagy távozik jövő nyáron.

Washington Wizards

Érdekes vitát lehetne arról folytatni, hogy papíron a Raptors vagy a Wizards a negyedik legjobb keleten, mindenesetre a Wizards mellett szól, hogy alig volt náluk idén játékosmozgás. Megmaradt a Beal-Wall szuperkombó a védőknél, Otto Porter pedig harmadik sztárjátékosként felnőni látszik a feladathoz. Viszont a Raptorshoz hasonlóan itt is állati rövid a kispad, a Beal-Wall-Porter hármas egyik tagjának a kiesésével komoly gondok történhetnek.

reális elvárás: harmadik-negyedik hely

irreális elvárás: keleti bajnok

amire érdemes figyelni: tavaly a Wizards rendes meghuzigálta a Celtics bajszát, szóval az is benne van, hogy esetleg a Wizards eljut egészen a keleti főcsoport döntőjéig.

sötét ló: Milwaukee Bucks

A tavalyi év egyik meglepetésembere egyértelműen Giannis Antetokounmpo volt, akire bátran rá lehet építeni az egész csapatot. Jabari Parker, Khris Middleton, Thon Maker, vagy a tavalyi év újonca, Malcolm Brogdon egy fiatal, lendületes keretet jelentenek, de még mindig nem tudni, hogy a ki a franc fogja majd a hármasokat dobálni egy olyan ligában, ahol mára ez lett az első számú elvárás. A pad nagyon rövid Milwaukee-ban, és az már tavaly is kiderült, hogy egy-két kulcsember kiesését egyszerűen nem tudja pótolni a Bucks.

reális elvárás: rájátszás

irreális elvárás: keleti főcsoportdöntő

amire érdemes figyelni: Giannis már tavaly is egészen elképesztő dolgokra volt képes, egy egészséges csapattal bárkit meglephetnek.

Nyugat

Golden State Warriors

Kétség sem férhet hozzá, hogy ha semmi komolyabb egészségügyi katasztrófa nem érinti a csapatot, akkor idén is simán nyerik a bajnokságot. A Durant-Curry-Thompson-Green négyes egyszerűen megállíthatatlan, ráadásul a padon is hosszabb lett idén, mivel csatlakozott a csapathoz Nick Young és Omri Casspi is. A nyugati konferencia ugyan jóval erősebb, mint tavaly volt, de a Warriors egy szupersztárral még mindig a többiek előtt jár, és a padjuk is akkora, hogy egy-egy sztár kiesése még pótolható rövid távon. Egyértelmű, hogy a Warriors idén is abszolút bajnokesélyes, és aligha lesz bárki, aki képes megállítani.

reális elvárás: bajnoki cím

irreális elvárás: megdönteni a tavalyi győzelmi rekordot

amire érdemes figyelni: JaVale McGee után Nick Young személyében lett a Warriorsnak még egy olyan játékosa, akit a többség nem tart teljesen százasnak.

San Antonio Spurs

Szinte hihetetlen, hogy a Spurs lassan 20 éve folyamatosan ott van a legjobbak között, miközben a csapat meghatározó játékosai még 40 környékén is aktívak. Tony Parker (35 év), Pau Gasol (37), Manu Ginóbili (40) és LaMarcus Aldridge (32) még mindig képesek versenyben tartani a Spurst, amihez persze elengedhetetlen, hogy Kawhi Leonard személyében van egy igazi szupersztárja is a csapatnak. A Spursben az a legdurvább, hogy folyamatosan radar alatt haladnak, aztán csak a végén veszi észre az ember, hogy úristen, a Spurs mindössze hattal kevesebb meccset nyert az alapszakaszban tavaly, mint az új csúcsot beállító Warriors. Sajnos Hanga Ádám nem csatlakozott végül a csapathoz, de a Spurs még mindig annyira egységes csapat, hogy megerősödő nyugaton is legjobbak között kell említeni.

reális elvárás: második kör a rájátszásban

irreális elvárás: megállítani a Warriorst

amire érdemes figyelni: Manu Ginóbili még 40 évesen is képes zseniális húzásokra.

Oklahoma City Thunder

A holtszezon utolsó nagy húzását a Thunder tudhatja magáénak, akiknek sikerült elhozni New Yorkból Carmelo Anthonyt. Sam Presti general manager magasan a nyár legravaszabb figurája, hiszen két all-star játékost, Anthonyt és Paul George-ot is elhozta keletről úgy, hogy cserébe kábé gombokat adott a másik csapatnak. A Durant távozása után tavaly viszonylag hamar elvérző Thunder így hirtelen nyugat legjobbjai között találta magát, hiszen a Westbrook-George-Anthony hármashoz fogható trió nagyon kevés van a ligában. Az már más kérdés, hogy mégis ki a franc fog a padról értékes perceket tölteni a pályán, mert a kezdő még úgy ahogy megvan Andre Robersonnal és Steven Adamsszel, de amikor Raymond Felton a csereirányítód, akkor pár fokkal erősebben kell imádkozni, hogy ne essen a szezonban senkinek komolyabb baja.

reális elvárás: legjobb négy nyugaton

irreális elvárás: megverni a Warriorst a rájátszásban

amire érdemes figyelni: Ez most Anthony nagy esélye, hogy végre egy tényleg erős csapatban bizonyítson. Minden azon múlik, hogy képes lesz-e elfogadni a másod-, harmadhegedűs szerepét, vagy hazavágja az Oklahoma idei szezonját.

Houston Rockets

Hiába pletykáltak hónapokig arról, hogy Anthony végül Houstonban köt ki, végül kicsit keserű szájízzel indulhatnak a szezonnak. Persze úgy kicsit indokolatlan szomorkodni, hogy nyáron hét (!!!) játékost, egy elsőkörös draftjogot és némi pénzt adtak a liga máig legrafkósabb irányítójáért, Chris Paulért. Mondjuk az elválik, hogy a labdaimádó Paul és James Harden között hogyan döntik el, ki az irányító, de papíron ez a Houston nem csak erős, de szerkezetileg is abszolút felkészült arra, hogy egyszer végre kihúzza a Warriors méregfogát. Harden, Eric Gordon és Ryan Anderson is rajta volt az alapszezon 10 legtöbb hárompontos szerző játékosának listáján, de Trevor Ariza is ott volt a top20-ban. Ehhez vegyük hozzá, hogy érkezett PJ Tucker, a gyűrű alatt Clint Capela és Nené váltják egymást, és kapunk egy olyan csapatot, ami a maximumot nyújtva képes lehet megfogni a Warriorst.

reális elvárás: konferenciadöntő

irreális elvárás: bajnoki cím

amire érdemes figyelni: Paul és Harden a liga két leglabdaigénylőbb játékosa, amiből vagy totális káosz és veszekedés, vagy valami egészen zseniális sül ki.

sötét ló: Minnesota Timberwolves

Itt lehetne említeni a Paul után átalakuló Clipperst, a legkeményebb magasember-párossal (DeMarcus Cousins, Anthony Davis) próbálkozó Pelicanst vagy még legalább 3-4 csapatot, de a tényleg, koromfekete ló ebben a konferenciában a Wolves. Tizennégy (!) éve nem jutottak be a rájátszásba, ami lassan rekord, miközben az elmúlt években két 1/1-est is szereztek a drafton. Tavaly titokban sokan arra számítottak, hogy a fiatal, lendületes keret akár meglepetést is okozhat, de csak Karl-Anthony Towns tudta hozni a szintet, a többiek nem nőttek fel a feladathoz. Idén ezért jött a nagy átalakítás, a volt bullsos Tom Thibodeu lepasszolt két fiatalt (Kris Dunn és a zsákolóbajnok Zach LaVine), hogy Jimmy Butler, majd Taj gibson személyében olyanokat hozzon a helyükre, akikkel már dolgozott korábban. A Butler-Towns-Wiggins egészen bombának tűnik így leírva, a Rubio helyét átvevő Jeff Teague is erős igazolás, és van még egy-két egész hasznos kiegészítőember (Gorgui Dieng, Jamal Crawford, Shabazz Muhammad, Tyus Jones, Justin Patton) ahhoz, hogy a Wolves végre rájátszásba jusson.

reális elvárás: rájátszásba jutó

irreális elvárás: legjobb négy

amire érdemes figyelni: Thibodeu-nak most már minden adott ahhoz, hogy egy saját képére formált csapatot irányítson. Ha így sem lesz sikeres, akkor valószínűleg szét kell robbantani a Wiggins-Towns párost.