110/0, nem így képzelte a Lakers-sztár

GettyImages-867279356
2017.11.03. 08:46

Nehéz megmondani, hogy a Kobe Bryant visszavonulása után újjáépítő Los Angeles Lakersben ki most a legnagyobb sztár – a Ball család, és annak igen nagydumás családfője, LaVar Ball szerint egyértelműen a fia, Lonzo, és lehet, hogy nem is jár messze az igazságtól. Lonzónak viszont nem volt túl jó napja csütörtökön, hiszen egyrészt kikapott a Lakers a Portlandtől, másrészt csapata 110 pontjából egyetlen egyet sem ő dobott.

Ball sosem számított ponterős játékosnak, de amit eddig nyújtott az NBA-ben az újonc, az finoman szólva is halovány. A nyolc profi meccséből csak kétszer ment 10 pont fölé (de így is 10,4-es az átlaga), és bár volt két meccse, amin 10-nél több asszisztot osztott ki, az elmúlt meccseken előkészítésben sem annyira jeleskedik.

És ha ez nem lett volna elég, Damian Lillard egy elég szép dudaszós triplával verte őket.

Csütörtökön csak két NBA-meccset rendeztek – a hokié volt a főszerep –, a másik a nyugati főcsoport szuperrangadója volt, amit elég simán nyert meg a Golden State Warriors a San Antonio Spurs ellen. A Spurs vezetőedzőjét, Gregg Popovichot ki is állították a hajrában, egy bírói döntéssel volt elégedetlen Pop, és ezt nem is tartotta magában,

Kibaszott szar bíró vagy!

– üvöltötte a játékvezetőnek. Popovich egy lépéshibán akadt ki, ami után 11 pontra húzott el a Warriors.

Eredmények

San Antonio Spurs-Golden State Warriors 92-112

Portland Trail Blazers-Los Angeles Lakers 113-110