Idén sem megy a Fehér Házba az NBA bajnoka

2018.06.06. 10:33

Ugyan még javában tart az NBA idei döntője, az már most kiderült, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén sem megy el a bajnok a Fehér Házba – írja az SB Nation.

A dolog akkor derült ki, mikor a Cleveland Cavaliers sztárját, LeBron Jamest az NFL-győztes Philadelphia Eagles meghívásának visszavonásáról kérdezték. James elmondta, épp akkor tudta meg, hogy Trump lemondta a látogatást, így még nem sikerült teljesen megemésztenie, és amellett, hogy szerinte az ilyen akciókat már megszokhattuk az elnöktől, azt is hozzátette, hogy 

mindegy, hogy ki nyeri a döntőt, a meghívót tuti nem fogják kérni.

LeBron James
LeBron James
Fotó: Kelley L Cox / Reuters

Az ESPN szerint Steph Curry, a Warriors játékosa is hasonlóan vélekedett a dologról, Steve Kerr, a csapat vezetőedzője pedig arról beszélt, hogy egyáltalán nem lepte meg Trump, mert eddig is egyértelművé tette, hogy az ország megosztásából akar politikai előnyt kovácsolni magának.

Amerikában a különböző sportágak nemzeti és egyetemi bajnokságának győzteseit hagyományosan minden évben vendégül látta az elnök, de Trump kinevezése óta egyre gyakoribbak lettek a politikai célú véleménynyilvánítások a játékosok távol maradásával. Az NBA esetében ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a Warriors tavaly még megkapta a meghívást, amit Trump végül Curry hezitálása miatt vont vissza, idén azonban már a döntő vége előtt egyértelművé tették, hogy nem kérnek Trump meghívásából.